// 2026. augusztus 17., hétfő // Jácint

Folytatódhat az autópálya építése Biharban

// HIRDETÉS

Bors és Berettyószéplak közt legkésőbb 2016-ban újrakezdik a félbehagyott autópálya-szakasz építését.

A romániai Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR) vezérigazgatója szerint már az idén újrakezdődhet a munka az észak-erdélyi autópálya magyar-román államhatár mellett épülő szakaszán. Narcis Neaga erről egy nagyváradi sajtótájékoztatón beszélt csütörtökön.

Amint az Agerpres hírügynökség idézte, az építőtelepet legkésőbb 2016-ban újra megnyitják az államhatár romániai oldalán fekvő Bors és Berettyószéplak (Suplăcul de Barcău) közötti 60 kilométeres szakaszon. Itt az amerikai Bechtel társaság

a pályaépítési munkálatok mintegy 50 százalékát végezte el, mielőtt a társasággal a kormány felbontotta a szerződést.

Az útügyi társaság áprilisban hirdette ki a pályaszakasz befejezésére kiírt pályázat győztesét. Narcis Neaga elmondása szerint a győztes román-spanyol konzorcium azért nem kezdhette el eddig a munkát, mert olyan műszaki tervet mutatott be, amely nem felelt meg teljes mértékben a követelményeknek. Ezért a hatóság a műszaki terv kijavítását kérte.

„Ha a (Bechtelnek kibocsátott) régi építési engedély szerint lehet folytatni az építést, akkor kétségkívül, már az idén el lehet kezdeni a munkát. Ha viszont környezeti hatásai vannak a terv módosulásának, akkor meg kell várni a környezetvédelmi hatóság új engedélyét” – idézte az Agerpres Narcis Neagát. A vezérigazgató hozzátette, októberben kiderül, hogy szükség lesz-e új környezetvédelmi engedélyre.

A Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban írt alá megállapodást a kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután csak 52 kilométer épült meg Gyalu (Gilău) és Aranyosgyéres között, a felek közös megegyezéssel felbontották a szerződést.

A hatóságok újabb versenytárgyalásokat írtak ki több szakaszra.

A Bors és Berettyószéplak közötti szakasz befejezésére kiírt versenytárgyalás győzteseként a spanyol Corsan SA és Corviam Construccion SA, valamint a román Consinit SRL, Road Consulting & Design Solution SRL és a Via Design SRL társaságok konzorciumát hirdette ki a hatóság. Az építőnek 24 hónap alatt kell elvégeznie a tervezési és építési munkákat, és az átadás után 30 hónapra kell garanciát vállalnia. A konzorcium áfa nélkül 701 millió lejes (49 milliárd forint) ajánlatot tett.

Ioan Rus korábbi szállításügyi miniszter közlése szerint a pályaszakasz építését Románia saját forrásokból finanszírozza. Az Európai Unió ugyanis az észak-erdélyi autópályának csak az Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti szakasza megépítéséhez nyújt támogatást.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Krónika

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Százhetvennel száguldott a kórházba egy férfi a kutyaharapást szenvedett apjával, majd jogosítvány nélkül maradt – hírmix
Főtér

Százhetvennel száguldott a kórházba egy férfi a kutyaharapást szenvedett apjával, majd jogosítvány nélkül maradt – hírmix

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Krónika

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés
Székelyhon

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés

Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.

// még több főtér.ro
Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Kifütyülték Ilie Bolojant Konstancán

A Moldován át érkező ukrán gabona szigorú ellenőrzését követelik a gazdák. Egészségügyi dolgozót bántalmazott és a falra vizelt egy férfi a brassói sürgősségin.