A katalánok példája

„A tavaly elgáncsolt népszavazás után a katalánok új utat kerestek, és kitalálták, hogy a hivatalos tartományi választásokat használják fel céljaik elérésére. Vasárnap, ha elnyerik a voksok többségét a függetlenséget támogató pártok, elindítják a Spanyolországról való leválás folyamatát – hangzott a jelszó.

A katalánok nemcsak tudják, mit akarnak, hajlandóak kiállni is érte. 1977-ben nyerték el autonómiájukat, a következő években annak kiszélesítésén dolgoztak, de amikor 2010-ben a spanyol alkotmánybíróság átértelmezte  autonómiastatútumukat és korlátozta a katalán önrendelkezést, feltámadt bennük a függetlenedési vágy. Azóta már ez a cél, ezért árasztják el másfél-kétmillióan szeptember 11-én Barcelona utcáit, ezért szállnak síkra politikusaik. És, amint keményít a spanyol kormány, ahogy szaporodnak az akadályok, fenyegetések, mind többen és többen válnak függetlenségpártivá.

Mi, székelyek autonómiát akarunk – függetlenedni Románia közepén esély sem lenne –, ám az már kérdéses, hogy ezért mennyit vagyunk hajlandóak áldozni. Politikusaink mindeddig rosszul teljesítettek, kampánycélnál többet nem jelentett számukra az autonómia, vitázgatnak, elkonferenciázgatnak a témáról, elkészült néhány törvénytervezet, acsarkodásra adott lehetőséget, érdemi vitára kevéssé, és többnyire megriadnak, ha a szép szavakon túl gyakorlati lépéseket is tenni kéne. Olyan, mintha valóban nem is hinnének benne, nem látnák hasznosságát, fontosságát, csupán egy elvárásnak igyekeznek megfelelni.

Két évvel ezelőtt a székelyek nagy menetelésén sikerült először összefogással jelentős erőt felmutatnia a székely népnek. A kezdeményező Székely Nemzeti Tanács éppen a katalánok nagy utcai felvonulásából is merítette az ötletet. Azóta nem tudtuk megismételni a bravúrt, mindig akadtak fanyalgók, ellendrukkerek vagy éppen gyávák, akik tettek arról, hogy se a székely szabadság napján, se más alkalmakkor ne mozduljon meg jelentős tömeg."