// 2026. november 7., szombat // Rezso

Tessék megkapaszkodni: a pápa nem baloldali!

// HIRDETÉS

Ő maga cáfolta az erről szóló híreszteléseket.

Ferenc pápa a Kubából az Egyesült Államokba tartó repülőgép fedélzetén újságíróknak nyilatkozva cáfolta, hogy baloldali beállítottságú lenne.

„Vannak, akik azt mondhatják, hogy néhány dolog balosan hangozhatott, de ez hibás értelmezés lenne. Ha azt akarják, hogy imádkozzam el a hiszekegyet, készséggel megteszem" - mondta a katolikus egyházfő. Hangsúlyozta: biztos benne, hogy doktrínája a „gazdasági imperializmussal" kapcsolatban megegyezik a katolikus egyház szociális doktrínájával.

A csaknem félórás, spanyolul és olaszul megtartott sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy az amerikai kongresszusban az általa nem tökéletesen beszélt angol nyelven elmondandó beszédében csütörtökön „a kétoldalú kapcsolatokról és a multinacionális kapcsolatokról, mint a haladás és az együttélés jeléről" kíván majd beszélni.

Reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok meg fogja szüntetni a Kuba elleni gazdasági embargót, de elmondta, hogy a törvényhozásban nem fogja felhozni ezt a kérdést, mert annak megoldása a két ország tárgyalásaitól függ. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a két ország elnöke ezeket jó, mindkét oldalt kielégítő eredménnyel fogja majd lezárni.

Ferenc kijelentette: nem tudott róla, hogy Kubában a Szentszék nunciatúrájánál mintegy félszáz másként gondolkodót vettek őrizetbe, akik találkozni szerettek volna vele. Kitért azon feltételes kérdések megválaszolása elől, hogy akart volna-e beszélni velük, és mit mondott volna nekik. Ugyanakkor elmondta, hogy államfőknek sem ad magánaudienciát.

Kifejezte reményét, hogy Kubában újabb rabokat fognak szabadon engedni azon a 3 ezren felül, akiket a látogatása alkalmából engedtek el. A pápa, aki vasárnap fel fogja keresni Philadelphia legnagyobb börtönét, az életfogytiglani szabadságvesztést "rejtett halálbüntetésnek" nevezte, és megismételte, hogy az egyház elkötelezett a kegyelem kérvényezése mellett.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro