Ezt mutatja be az Európai Tanács szerda este kezdődő rendkívüli ülésén.
Orbán Viktor magyar kormányfő szerdán a Banz kolostorban (Kloster Banz) ismertette elképzeléseit, miután részt vett a német konzervatív CSU tartományi törvényhozási frakciójának tanácskozásán, és megbeszélést folytatott Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel, a konzervatív CSU elnökével.
1. Görögország megnyerése arra, hogy engedje át külső határvédelmét azoknak az európai országoknak, amelyek készek ebben részt venni.
2. A menekültek és a gazdasági bevándorlók szétválasztását még a schengeni övezet határán kívül.
3. A biztonságosnak tekintett országok listájának európai szintű meghatározása. Az uniós tagokat és tagjelölteket automatikusan tekintsék biztonságosnak.
4. Új pénzügyi források érdekében minden tagállam növelje meg egy százalékkal (uniós) befizetését, és csökkentsenek minden kiadást egy százalékkal. Ez három milliárd eurót jelent egyszázalékonként, és annyiszor kell megismételni, amennyi pénzre szükség van a krízis kezeléséhez.
5. Kiemelt partnerség kialakítása azokkal az államokkal, amelyek nélkül nem lehet kezelni a helyzetet. (Orbán külön megemlítette Törökországot, és javasolta, hogy „Oroszországgal is gomboljuk újra a kabátot”).
6. Világkontingens, világkvóták létrehozása, vagyis hogy az egész világot vonják be a menekültválság kezelésébe.
Hatpontos javaslatcsomagjának célja – fogalmazott Orbán –, hogy bevigye a realitást az európai politikába.
Orbán Viktor a tájékoztatón elmondta: a magyar kormány álláspontja szerint
Nézete szerint lehetséges a jog által megszabott keretek közé terelni a jelenleg „a jogrenden kívül” zajló folyamatokat, és ő ehhez kér támogatást.
Orbán Viktor kérdésre a magyar–horvát határon is „éles határzárat” helyezett kilátásba. „Ha az a jelentés érkezik, hogy képesek vagyunk érvényt szerezni a magyar jogszabályoknak és a fizikai határzárat a zöldhatáron életbe léptetni, és a belépni akarókat a kijelölt pontok felé vagyunk képesek irányítani, akkor el fogjuk rendelni az éles határzárat” – fejtette ki, hozzátéve, hogy e határzár után nem lesz lehetséges büntetőjogi következmények nélkül átlépni a zöldhatárt Horvátország és Magyarország között.
Szólt arról is, hogy a magyar–szerb határon bevezetett határzárral
Magyarország képes a menekülteljárásokat még a határon, a schengeni övezetbe lépés előtt lefolytatni – mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor szerint a jelenlegi helyzetben egy keresztény magánember feladata az, hogy segítsen az arra rászorulókon, egy keresztény politikusé pedig az, hogy segítsen nekik minél hamarabb ott folytatni az életüket, ahol az ellehetetlenült, és amíg ez nem lehetséges, addig védelmet adni nekik.
„Teremtsünk olyan körülményeket ott, hozzunk létre eszközöket, úgy kezeljük a mostani válságot, hogy minél előbb visszatérhessenek, hiszen az az ő életük” – fogalmazott a miniszterelnök.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.