// 2026. szeptember 7., hétfő // Regina

Kultúrával épül a sepsiszentgyörgyi főtér

// HIRDETÉS

Felolvasószínház és szimfonikus koncert a főtéri átépítési munkálatok szeptember végi „alapanyaga”.

Ismét megnyitják a közönség előtt az épülő főtér kapuit a Sepsiszentgyörgy – Európa Kulturális Fővárosa 2021-ben pályázat kezdeményezői a Sepsiszentgyörgy a kultúrára épít elnevezésű program keretében.

A Tein Teátrum felolvasószínházi eseménysorozat idén is folytatódik a Tamási Áron Színház művészei közreműködésével: szeptember 25-én, pénteken este 20.00 órától Az utolsó Godot című Matei Vişniec darabbal, szabadtéren folytatja repertoárját. Pálffy Tibor és társai: Derzsi Dezső, Kolcsár József, Kónya Ütő Bence őszi-téli felolvasószínházi sorozatot terveznek, olyan drámák szövegeit hozzák közelebb a közönséghez, amelyek őket is személyesen érintik – mondta el Pálffy Tibor színművész. A felolvasószínház szeptembertől decemberig jelentkezik majd.

Szeptember 27-én, vasárnap 19 órától Sipos Zoltán karnagy vezényletével működő Pro Musica Kamarakórus avatja szimfonikus térré az épülő főteret. A kórus hangversenye: M. Haydn, J. G. Rheinberger, Bárdos Lajos, Deák-Bárdos György, Orbán György, Eric Whitacre, Kozma Mátyás és Pászti Miklós műveit teszi élményszerűvé.

Szilágyi Domokos és a kortárs költészet egyik legsajátosabb hangú alkotója, Fekete Vince szellemi párbeszédéből született A dolgokról egy földi szellemnek című produkció, melyet Mácsafej zenekar ad majd elő kedd este, szeptember 29-én.  Zenei kalandozás és drámai megközelítések, avagy vers-zene és koncert-színház – így határozzák meg a műfajok találkozási pontján létrejött előadásukat az alkotók. A Mácsafej zenekar – Ferencz Áron, Ferencz Csaba, Márk Attila, Ticusan János, Vitályos Lehel – Gábor Szabolcs szaxofonossal, Kolcsár József előadóművész-rendezővel és Ferencz Csaba zenei gondolataival együtt, egy kételyekkel terhes, de felismerésekben gazdag világba kalandoznak. Az előadás a főtéren szeptember 29-én, kedden 19 órakor kezdődik.

A város önkormányzata és az i2021 projekt csapatának tervei szerint a munkálatok előrehaladtával az új Főtérnek egyre nagyobb része lesz bejárható, ezzel egy időben növekszik majd a klasszikus zenei koncertek és kulturális programok kínálata is. A rendezvényekre a belépés díjtalan.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Drágít a legolcsóbb áramszolgáltató
Krónika

Drágít a legolcsóbb áramszolgáltató

Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen
Főtér

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig
Krónika

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost
Székelyhon

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost

Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.

// még több főtér.ro