// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Futsal: utolsó másodperces góllal verték a magyarok a románokat

// HIRDETÉS

Így ők lesznek ott a szerbiai Európa-bajnokságon.

A magyar futsal-válogatott idegőrlő meccsen, egészen hihetetlen végjáték után, a hosszabbítás utolsó másodpercében szerzett góllal 4-3-ra legyőzte a román válogatottat, ezzel 6-5-ös összesítéssel megnyerte a pótselejtezős párharcot, és kijutott a februári szerbiai Európa-bajnokságra.

Az egy héttel ezelőtti idegenbeli 2-2 után a debreceni visszavágót a magyarok kezdték jobban, Harnisch Ákos góljával már az 5. percben megszerezték a vezetést, s a folytatásban is rengeteg helyzetet dolgoztak ki. A lehetőségek azonban kimaradtak, az első félidő hajrájában pedig egyenlítettek a románok.

A fordulást követően gyorsan átvették a vezetést a vendégek, ám a magyar csapat nagyot küzdött, és Hosszú Ádám egy megpattanó labdát a kapuba juttatott.

A félidő hátralévő részében már nem esett gól, így következett a kétszer ötperces hosszabbítás, mely megint román góllal kezdődött. A magyarok ezt követően mindent megtettek a fordításért, rendre a kapust lehozva, öt a négy ellen támadtak, ám sokáig ez sem eredményezett gólt. A 47. percben aztán Dróth Zoltán szép lövéssel egyenlített, majd amikor már úgy tűnt, nem változik az eredmény, ugyanő egy hosszan előreívelt labdát az utolsó másodpercben a román kapus mellett a kapuba fejelt.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro