Frunda szerint le kell venni a napirendről a székelyföldi autonómiatervezetet.
Kelemen Hunor szerint nem használ az erdélyi magyarok autonómiatörekvéseinek az Európára nehezedő migránsválság.
Az RMDSZ elnöke erről Marosvásárhelyen beszélt csütörtök délután, a helyi Bernády György Közművelődési Alapítvány által szervezett kétnapos autonómiaszemináriumon, amelyen az RMDSZ vezetői román és magyar értelmiségiekkel folytattak párbeszédet a kulturális és területi autonómia kérdéseiről.
Kelemen Hunor úgy vélte, hogy
egyre nehezebbé teszi az őshonos kisebbségek harcát a különböző autonómiaformák eléréséért. Úgy vélte, a jogok kiterjesztéséről ennek ellenére beszélni kell. Kijelentette: az RMDSZ taktikai kérdésnek tekinti, hogy mikor terjeszti be a román parlamentben a székelyföldi autonómiatervezetét. Hozzátette: el kell kerülni, hogy egy ilyen törvénykezdeményezés miatt az RMDSZ elszigetelődjék a romániai politikában.
Kelemen Hunor megállapította, Romániában az ország 2007-es EU-csatlakozása óta leállt a kisebbségi jogok bővülésének folyamata.
– jelentette ki az elnök. Hozzátette, a román kormányok azt érzik, hogy olyan nemzetközi szervezetekhez sikerült csatlakozniuk, amelyek nem kérik számon a csatlakozás előtti vállalásaikat. Kelemen Hunor azt is aggasztónak találta, hogy a román külügyminisztérium 2011 óta ismét belügynek próbálja beállítani a kisebbségi kérdést.
Megjegyezte, 2007 óta csupán a 2011-ben elfogadott oktatási törvényben sikerült bővíteni a kisebbségi jogokat, de ezt a törvényt sem alkalmazzák a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE).
Borbély László, a román képviselőház külügyi bizottságának elnöke arra emlékeztetett, hogy Románia másfél éve adós annak a jelentésnek az elkészítésével és benyújtásával, amelyben a regionális és kisebbségi nyelvek chartájának ratifikálásakor vállalt kötelezettségei teljesítéséről számol be.
Frunda György, a román miniszterelnök tiszteletbeli tanácsadója kijelentette, a jelenlegi körülmények között nem lehet elérni, hogy nemzetközi nyomás nehezedjék a román kormányra az autonómia ügyében.
Kijelentette:
mert elfogadtatásának semmi esélye nincs a közeljövőben, és helyette a romániai régiók kialakítására kellene koncentrálnia. Hozzátette, ha sikerülne egy magyar többségű régiót kialakítani, nem lenne zavaró, ha ez a régió ugyanazokkal a jogkörökkel rendelkezne, mint az ország többi régiója.
Gabriel Andreescu, a Bukaresti Tudományegyetem politológia-professzora úgy vélte, segítené a magyar közösség autonómiaküzdelmét, ha az autonómiát a magánélethez való jognak egy közösségre való kiterjesztéseként értelmezné.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.