De azért még egyszer tárgyalnak róla jövő héten a belügyminiszterek is. Románia, ha nagyon muszáj, és kap rá pénzt, bővíti a helyek számát.
Megszavazta az Európai Parlament (EP) csütörtökön azt a javaslatot, amely arról szól, hogy a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett országoktól – a korábbi, 40 ezer főre vonatkozó vállalásokon felül – az elkövetkező két év során 120 ezer menekültet vállaljon át, tagállamonként meghatározott kvóta szerint a többi uniós tagállam.
Az EP csütörtöki brüsszeli ülésén ugyan meggyőző többséggel – 370 szavazattal, 134 ellenszavazat és 52 tartózkodás mellett – elfogadta az előterjesztést, de arról jövő kedden még tárgyalniuk kell az uniós országok belügyminisztereinek.
Az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye májusi javaslata arról szólt, hogy Olaszországtól 24 ezer, Görögországtól 16 ezer menekültet vegyenek át. Az e hónap elején közzétett, további 120 ezer főre vonatkozó előterjesztés értelmében Olaszország 15 600, Görögország 50 400, Magyarország pedig 54 ezer fő erejéig mentesülne a terhek alól. A legtöbb menekültet, 31 443 főt Németország vállalna át. Nagy-Britannia, Írország és Dánia – az ilyen jellegű belügyi együttműködésből már korábban érvényesített kimaradása okán – nem köteles részt vállalni ebben az áttelepítési sémában.
A fennmaradó, 20 százalék erejéig figyelembe veendő két szempont – 10-10 százalékkal – a 2010 és 2014 közötti menekültbefogadási átlag, illetve a munkanélküliségi ráta. A mechanizmusban részt vevő tagállamok áttelepített menedékkérőnként 6 ezer eurót kapnának, amelynek felét előfinanszírozás keretében fizetné az unió. A menekülteket „átadó” tagállamok minden áttelepített után 500 eurót kapnának az utazási költségek fedezésére.
Mint ismeretes, a visegrádi országok (Szlovákia, Magyarország, Csehország és Lengyelország) többször is elutasító közös álláspontot fogalmaztak meg az Európai Unió által szorgalmazott menekültkvótákat illetően. Ugyanakkor Románia is csak az önkéntes kvótarendszert tartja elfogadhatónak. Ezzel kapcsolatosan Klaus Johannis államfő csütörtökön a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) ülésén ismételten kifejtette: az Európai Parlamentben csütörtökön megszavazott javaslat ismeretében nem lehet kizárni, hogy az Európai Unió kötelezni fogja Romániát, hogy az általa felajánlott 1785-ös keretnél nagyobb számban fogadjon be menekülteket.
Ez esetben Bukarest azt tervezi, hogy uniós alapok felhasználásával bővítsék a helyek számát a meglévő menekültbefogadó-központokban, vagy – „szélsőséges esetben” – akár újabbakat is építsenek.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.