// 2026. szeptember 1., kedd // Egyed, Egon

Fakeresztekkel tiltakoztak a bukaresti megamecset ellen

// HIRDETÉS

A magukat hithű ortodoxnak tartó demonstrálók nem kérnek a vallásszabadságból.

Száz fakeresztet állítottak fel a Bukarestben tervezett óriásmecset ellenzői azon a telken kedden, amelyet a román kormány bocsátott a muzulmán egyház rendelkezésére mecsetépítés céljából.

A kereszteket a helyszínen tartott istentisztelet keretében előzőleg fel is szentelték.

A hétfő esti tiltakozó megmozduláson a hírügynökség szerint mintegy kétszázan vettek részt.

Ez már a harmadik ellenséges megnyilvánulás azon a 11 ezer négyzetméteres telken, amelyet júliusban adott 49 évre a muzulmán közösség használatába a bukaresti kormány.

Augusztusban több száz helyeslő reagálást gyűjtött be a Facebookon az a bukaresti férfi, aki - a közösségi oldalra feltöltött saját videófelvételének tanúsága szerint - román nemzeti színekre festett malacokat vitt a telekre, amelynek a földjében előzőleg egy befagyasztott félsertést is elásott. Murat Iusuf muzulmán főmufti „sértőnek és elszomorítónak" nevezte a gesztust.

Szeptember elsején ugyanaz a férfi többedmagával egy kétméteres kőkeresztet állított fel a román főváros északi bejáratánál található beépítetlen telken.

A kormány júliusban döntött arról, hogy a muzulmán felekezet használatába adja a bukaresti Romexpo kiállítási csarnok közelében található telket azzal a feltétellel, hogy ott a felekezet közhasznú épületeket - egy mecsetet, lelkészi lakást, könyvtárat és szociális központot - építsen.

Traian Băsescu volt államfő biztonsági kockázatnak nevezte, hogy Bukarest készül befogadni Európa egyik legnagyobb muzulmán központját.

Victor Opaschi vallásügyi államtitkár a telek átadási jegyzőkönyve aláírásakor hangsúlyozta, hogy a modern demokrácia egyik alappillére a vallásszabadság, és minden románnak érdeke, hogy az új mecset szélsőséges, fundamentalista nézeteket nélkülöző „normális" vallásos élet központjává váljon.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik
Főtér

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma
Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén
Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

// még több főtér.ro