// 2026. november 7., szombat // Rezso

Székelyföld: nem örülnek annak, hogy migránsok érkezhetnek

// HIRDETÉS

Eleve azt sem tudni, ki küldte ki az oktatási minisztériumból a kollégiumi helyek felmérésére vonatkozó körlevelet.

Teljes a zűr és a zavar az oktatási minisztérium azon körlevele miatt, amelyben arra kérte a tanfelügyelőségeket és az egyetemeket, mérjék fel, hogy az oktatási intézmények kollégiumaiban lenne-e hely arra az esetre, ha migránsokat kellene elhelyezni az országban. „Az oktatásügyi tárcának egyelőre nincs kikristályosodott álláspontja vagy elképzelése, miként tudna segíteni a menekültek elszállásolásán” – jelentette ki a Krónikának Király András államtitkár. Elmondta, hogy ő maga sem tudja, a minisztériumból ki adott ilyen irányú utasításokat, hisz a jelenleg is külföldön tartózkodó Sorin Cîmpeanu tárcavezető szinte két hete nem lépte át az intézmény küszöbét. „Fogalmam sincs, ki az, aki efféle utasításokkal cukkolja fölöslegesen a közvéleményt. Én is csak az újságokból értesülök az állítólagos minisztériumi ukázról" – pontosított Király.

A többi megyéhez hasonlóan Maros megyében is ódzkodnak a menekültek befogadásától. Hiába jelölt ki a tanügyminisztérium négy olyan marosvásárhelyi iskolát, amelynek kollégiuma köteles lenne befogadni a Romániának leosztott menekültek egy részét, egyik intézmény sem képes eleget tenni a feltételeknek – nyilatkozta Camelia Irimie, a tanfelügyelőség szóvivője.

Amennyiben a Ponta-kabinet tényleg Marosvásárhelyre (is) akarja irányítani a menekülteket, Hamar Alpár Benjámin, a kormány alárendeltségében működő forradalmárok államtitkársága Maros megyei kirendeltségének vezetője utcára hívná a városlakókat.

A '89-es forradalmár – aki egyébként az Azomureş vegyipari kombinát elleni tüntetések szervezését is felvállalta – elmondta, hogy a városnak semmi szüksége egy idegen kultúrát, vallást és főként civilizáltsági fokot képviselő csoportosulásra, amely szerinte eddig csak törvénytelenséget követett el, és kárt okozott, ahol áthaladt. A Hargita megyei tanfelügyelőség 320 menekültet tudna elhelyezni, a sportszállókban: Hargitafürdőn, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Maroshévízen és Gyergyószentmiklóson tudnának ideiglenes szállást biztosítani számukra.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro