// 2026. november 9., hétfő // Tivadar
Bíró Béla Bíró Béla

Fatális félreértések?

// HIRDETÉS

A kisebbségek Európa-szerte kulturális pluralizmusra, azaz kétnyelvűségre, két- vagy többkultúrájúságra törekednének. Azaz nem hajlandók tovább virágoztatni Európa többségi társadalmait – gyakorlatilag ingyen.

(Külön)Vélemény

Szerző: Bíró Béla
2015. szeptember 10., 08:38

„Azt igénylik, hogy az európai kultúra és civilizáció életben tartásáért cserébe, ők is részt kérhessenek az égig magasztalt euroatlanti szabadságból. Ők még komolyan veszik azt, ami számunkra, kelet-európaiak számára egyre kérdésesebb, hogy tehát itt, minálunk valóban szabadság lenne.

Angela Merkelnek a jelek szerint fogalma sincs arról, mit jelent föladni az identitást. Pedig ez már számos amerikai és kanadai szociológus és filozófus számára is evidencia. Mert hiába idézném itt és most a Babeş-Bolyai tudományegyetem egykori rektorhelyettesét, Salat Leventét, akit a romániai magyar politikai elit és újságíró-társadalom úgyszólván semmibe vesz.

Robert A. Dahlt, az amerikai szociológust kell idézem (ő sem lett éppen próféta a saját hazájában), aki Forradalom után? Című, magyarul is megjelent esszéjében úgy véli: »Ahol a nyelvi különbségek a hagyományban gyökereznek, például Kanadában, Belgiumban, Svájcban vagy Indiában, és országok tucatjaiban, a nyelvi kisebbségek jogot formálnak saját nyelvük használatára. E jog megtagadása erőszakot szülhet, s gyakran szül is, az elnyomás könnyen polgárháborúhoz vezethet. Végül is a nyelv mélyen beágyazódik egy személyiség belső rétegeibe, azt mondani, hogy az enyéim nyelve alacsonyabb rendű másokénál, annyi, mint azt mondani; az enyéim alacsonyabb rendűek másoknál. Mivel az amerikai partokra érkező emigránsok szegények és kiszolgáltatottak voltak, az angolul beszélő többség rájuk tudott kényszeríteni egyfajta nyelvi homogenizációt. (Ismét tünetértékű, hogy helyesírás-ellenőrzőm a homogenizáció fogalmát sem hajlandó ismerni. – B.B.) Soha nem fogjuk megtudni, hogy önbecsülésüket és gyerekeikét mekkora sérülés érte.« Ma már, ha volna empátiánk hozzá, ismerhetnők. De nem részletezem. Sapienti sat.

A mostanság Európába érkező emigránsok nem szegények, és az európai píszí tragikusan félreértett fogalomrendszeréből fakadóan (az amerikai nem ugyanaz) korántsem annyira kiszolgáltatottak, mint az egykori – ez a szó itt már a mondat hangsúlyos eleme – amerikai bevándorlók. E pillanatban az arab államok középosztálya menekül Európába, mely az európai beszédmód terminusainak valóságos jelentését éppoly jóhiszeműen érti félre, mint ahogyan az integráció kezdeti fázisában mi, határon túli magyarok is félreérettük. Meg voltunk győződve róla, hogy Európa a szabadság paradicsoma (az utóbbi terminus keresztény és muszlim szájtartással is nagyjából ugyanazt jelenti.)

Csakhogy ez a bevándorló réteg, korántsem annyira elnéző és szelíd, mint mi voltunk (és helyzetünkből fakadóan jobbára ma is vagyunk). Ők még tényleg hisznek benne, hogy – legalábbis itt minálunk – szabadok."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.