Iskolai bentlakásokban, egyetemi kollégiumokban lakhatnának.
Elszállásolási lehetőségeket keres a kormány országszerte arra az esetre, ha Romániában is nőne a menekültek száma. A Nemzetközi Menekültügyi Szervezet bukaresti irodájának vezetője, Mircea Mocanu szerint Romániában semmiféle fennakadás nem lesz a menekültek elszállásolásában,
vagyis amennyit a kormány álláspontja szerint Románia képes ellátni.
Nem lehet azonban kizárni, hogy a menekülthullám jelenleg Magyarországon áthaladó útvonala módosul Románia felé, így erre a helyzetre is fel kell készülni – mondta Mocanu.
Az oktatásügyi minisztérium máris felkérte a megyei tanfelügyelőségeket és egyetemeket, hogy mérjék fel,
Például Bihar megyében 600, Iaşi megyében 300, Galac megyében mintegy száz személyt, a bukaresti egyetemeken pedig 230 menekültet tudnának elszállásolni.
Közben a parlamentben úgy döntöttek, hogy
amely a menedékkérőkkel összefüggő törvényhozási teendőkkel fog foglalkozni – jelentette be Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának RMDSZ-es elnöke kedden. A képviselőház és szenátus külügyi, védelmi és európai uniós ügyekkel foglalkozó állandó bizottságai, illetve a schengeni övezethez való román csatlakozás ügyében alakult különbizottság együttes ülésen vitatták meg az európai migrációs válság fejleményeit. A megbeszélésen a belügyi tárca, a külügyminisztérium és az elnöki hivatal szakértői is részt vettek.
Borbély László a tanácskozás után megerősítette: a bukaresti illetékesek közt nincs vita arról, hogy
kötelező befogadási kvótákat nem tud elfogadni.
Elmondta: Románia korábbi felajánlása alapján más uniós országoktól 1785 menedékkérőt vesz át, akik több szakaszban érkeznek. Az első, 300 embert novemberben várják a romániai elhelyező központokba. Mint mondta, a bonyolultabb feladat nem a menedékkérők elszállásolása, hanem a menekültstátust elnyert, Romániában maradó embereknek a társadalomba való integrálása.
A migrációs válságra vonatkozó új brüsszeli javaslatok megismerése után szeptember 17-én a román Legfelső Védelmi Tanács is megvitatja a menekültkérdést.
(kép forrása: businessinsider.com)
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.