// 2026. november 7., szombat // Rezso

Állati lovasnapok a Kerekdombon

// HIRDETÉS

Hogyan lehet visszacsempészni a lovat az egykori lovas nemzet „nyerge” alá? Ennek egy módja lehet a lovas programok szervezése – Kolozsváron is.

Kolozsvár belvárosának zajától egy laza gyalog-, illetve biciklitúra-távolságra, a Kerekdombon működik a Szilaj lovastanya, amelyet bizonyára sok kolozsvári lóbarát ismer és látogat egész évben. A szélesebb nyilvánosság számára az elmúlt hétvégén másodjára szervezték meg a Kolozsvári Magyar Lovasnapokat a Lombi úton, amely lehetőséget nyújtott arra, hogy a lovak iránt érdeklődők a családdal együtt hasznos időt töltsenek ezeknek a csodálatos állatoknak a közelében.

A lovak mellett a kutyák is fontos szereplői voltak a hétvégi programnak, hiszen a szászfenesi Nóé bárkája állatvédő egyesület örökbefogadást, míg a kolozsvári Dogmasters kutyakiképző iskola bemutatót tartott a helyszínen, ugyanakkor sokan hozták magukkal a lovasnapokra házőrző kedvenceiket.

A Kolozsvári Magyar Lovasnapokat elsősorban családi programként lehet leírni, ahol a gyerekek és felnőttek egyaránt rácsodálkozhatnak a lovak és lovasok ma már kissé elszigetelt világára. Előbbiek az Életfa Családsegítő Egyesület szervezésében zoknilovakat készíthettek, melyet aztán egész nap hűségesen hordoztak magukkal.

A paripáikat egy díjugrató versenyen is bemutatták. Szintén a legkisebbeket szólította meg Belloni bűvészelőadása és a bábszínház.

A programot több lovasbemutató gazdagította: a Turul Íjász Hagyományőrző Egyesület csapata lovasharci jeleneteket mutatott be, de sor került Ilyés Kinga és Klarisz testvérpár, továbbá Pászka Lehel és Kodolányi Réka bemutatóira is.

Ezek alkalmával nemcsak a hagyományos lovakról, hanem a munkalovakról, a sportpónikról, a sportlovász-felszerelésekről, a baranta jellegzetességeiről, fegyvereiről is tájékoztatást kaptak a résztvevők.  

A változékony, őszies időjárás kissé átszabta az előzetes programot, mint ahogy a szervezők a részvételre vonatkozó számításait is, de Tunyogi Béla főszervező, a Szilaj lovastanya tulajdonosa érdeklődésünkre elégedetten nyilatkozott a rendezvény sikeréről. Mint mondta, nagyon sok pozitív visszajelzést és bátorítást kaptak a jelen lévőktől a folytatásra. Céljuk, hogy azok is kapcsolatba kerüljenek a lovakkal, akik azelőtt soha nem találkoztak ezen kivételes állatokkal.

Tunyogi szerint sajnálatos, hogy a lovak kiszorultak a magyar ember életéből, főleg annak ismeretében, hogy több évezredes múltra tekint vissza a magyar lovaskultúra. Ideje lenne ismét megszerettetni a lovakat a magyar emberrel – fogalmazott.

Székelyföldön már nagyon sokan tartanak hobbiszinten lovakat, sokkal magasabb szinten őrzik a lovas hagyományokat, mint például Kolozsvár környékén. A székelyföldi példákból erőt merítve ezen szeretne érdemben változtatni a Kolozsvári Magyar Lovasnapok, illetve a Turul Íjász Hagyományőrző Egyesület csapata. Nem becsülik alá a ló terápiás jellegét sem, így igény esetén lehetőséget biztosítanak a szakembereknek lovaik ilyen jellegű hasznosítására.

Akik szeretnék felkeresni a Szilaj Lovastanyát, azok személyesen Tunyogi Bélánál érdeklődhetnek a +40744/484-076-os telefonszámon. Megéri már csak azért is, mert az ide látogatók ilyen pazar kilátásban részesülnek, ugyanakkor a friss levegő és a csendes tanyasi környezet sem elhanyagolható szempont. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro