// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Gyalog indultak el a Keletiből a migránsok

// HIRDETÉS

Az irány természetesen Németország. Közben Bicskéről szökdösnek a menekültek.

Cikkünk vélhetőleg frissül

A budapesti Keleti pályaudvaron lévő menekültek közül több százan péntek délután nyakukba vették a világot, és gyalog indultak el, állításuk szerint Németországba. A menet eleje elérte az Erzsébet hidat, a rendőrök továbbra is a buszsávra és a járdára terelik az embereket, illetve a menet elején is rendőrök vannak.

A menekültek a Rákóczi úton halatnak, hol a járdán, hol az úttesten. A gyerekek apjuk nyakában, sokaknál Angela Merkelt ábrázoló kép van, azokat emelik a magasba.

Egy mikrobuszból tíz rendőr szállt ki a Blaha Lujza tér közelébe, az Osvát utca magasságában, és megpróbálta feltartóztatni a tömeget, azonban ez nem sikerült.

Az MTI tudósítója azt látta, hogy az egyik lakóházból valaki megdobta az egyik migránst.

A rendőrök megpróbálták egy sávra szűkíteni a menetet, ami hol sikerül, hol nem.

A Mandiner munkatársai a helyszínen vannak, és percről perce, illetve lépésről lépsre követik a tömeget – velük együtt követhetjük mi is, itt.

Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség péntek kora délutáni sajtótájékoztatóján mindössze annyit közölt: a rendőrség észlelte a történteket és megteszi a szükséges lépéseket. Erről azonban bővebben nem beszélt.

Közben azonban Bicskén is fokozódik a helyzet: nem sokkal péntek délután egy óra előtt 64 illegális bevándorló átugrott a bicskei befogadóállomás kerítésén és elszaladt – jelentette be Kiss Attila, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgató-helyettese budapesti sajtótájékoztatóján. 

A menedékkérőket Budapesten, a Budafoki úton regisztrálták, majd busszal vitték őket a bicskei befogadóállomásra. A bevándorlók látszólag együttműködtek, de amikor leszálltak a járműről, elfutottak.

Kiss Attila ennek kapcsán figyelmeztetett: amennyiben valaki többször kivonja magát a menekültügyi eljárás alól, a törvény lehetőséget biztosít menekültügyi őrizetbe vételre is.

A legújabb információk szerint azonban a fentebb említettnél jóval, több, mintegy 300 migráns hagyta el a röszkei tábor területét, mégpedig úgy, hogy két hullámban áttörték a kerítést, és elfutott az M5-ös autópálya irányába. A rendőrség az összes menedékkérőt elfogta.

Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro