// 2026. november 7., szombat // Rezso

Az RMDSZ-alapítvány megkezdi honosítási tevékenységét

// HIRDETÉS

Az Eurotrans Alapítvány befejezte a szükséges előkészületeket, megnyitja honosítási irodáit. Ezentúl tehát nem csak a külképviseleteken és a Demokrácia Központokban lehet igényelni a magyar állampolgárságot.

Befejezte a szükséges adminisztratív és logisztikai előkészületeket az Eurotrans Alapítvány, így szeptembertől 19 területi iroda kezdi meg működését 70 alkalmazottal a kettős állampolgárság könnyített ügyintézése érdekében.

Mint arról korábban beszámoltunk, a magyar Miniszterelnökség, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az Eurotrans Alapítvány képviselői februárban háromoldalú együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek célja a honosítás egyszerűbbé tétele. A megállapodás – az RMDSZ legfrissebb, keddi közleménye szerint – gyakorlatilag intézményesítette a felek közötti kapcsolatot, hiszen az RMDSZ területi szervezetei eddig is aktívan részt vettek a könnyített honosítás lebonyolításában.

Hasonló megállapodás már létezik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia Központok hálózata és a magyar kormány között.

Nagy Zoltán Levente, az Eurotrans Alapítvány elnöke elmondta: a cél az, hogy minél több településre eljussanak, ezért a területi irodák munkatársai hetente két alkalommal kiszállnak vidékre, tehát gyakorlatilag „házhoz mennek”. Az Eurotrans szolgáltatásai teljes mértékben ingyenesek, beleértve a fordítási költségeket is. „A területi irodáink munkatársai meghatározott program szerint, előre meghirdetett helyszíneken végzik munkájukat, amelyekről előzetesen értesítik az adott települések lakosságát” – fogalmazott Nagy Zoltán Levente. 

A kolozsvári székhelyű Eurotrans Alapítványt az RMDSZ hozta létre 2007-ben. Tevékenységéről nem sokat tudni, korábban az egykori magyarországi Szülőföld Alap pályázatait bonyolította le Romániában.

A honosítási feladatok ellátásához az Eurotrans anyagi támogatást is kapott a magyar kormánytól. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro