És nem, és nem, és nem: a román kormányfő továbbra sem hagyja, hogy elcsituljon a vita. Igaz, most már inkább román belpolitikai csörtéről van szó.
Victor Ponta miniszterelnök gyakorlatilag magyarbérencséggel vádolta meg az ellenzéki Nemzeti Liberális Pártot (PNL), miután az vasárnap közleményben bírálta őt a magyar-román diplomáciai vitában tett, Magyarországot becsmérlő, és a konfliktust tovább szító kijelentései miatt.
Victor Ponta hétfőn közösségi oldalán azt írta: a közleményből kiderült, hogy a PNL egyetért a bukaresti magyar nagykövet és a magyar hatóságok nyilatkozataival, amiből az is látszik, mi vár Romániára a jövőben (ha a PNL hatalomra kerül).
Ponta szerint az ellenzéki közleményre két lehetséges magyarázat van: vagy „parancsot kapott a megírására az Európai Néppárttól" (amelynek tagja), és akkor „csak a PNL szolgalelkűségét" mutatja, vagy a PNL „bármilyen kompromisszumra képes", csak hogy hatalomra jusson, ami szerinte azt jelzi, hogy a PNL „az utóbbi 25 évben látottaknál nagyobb aljasságra is képes".
Mint arról beszámoltunk, a PNL szerint Ponta hatalomra kerülése óta megromlott Románia és Magyarország viszonya, amit a PNL Ponta „etno-populista" politikájának tulajdonít.
Románia és Magyarország kölcsönös tiszteleten alapuló pragmatikus, baráti kapcsolatokra „ítéltetett", függetlenül attól, ki van hatalmon Bukarestben vagy Budapesten - olvasható a PNL főtitkára, Radu Carp által aláírt közleményben.
Az ellenzéki párt szerint Ponta Románia érdekei ellen cselekszik, amikor nacionalista és populista szólamokat hangoztat.
„A PNL határozottan elutasítja az etnikai alapú autonómiát, de támogatja az ország egészében egyformán alkalmazott közigazgatási decentralizációt. A Szociáldemokrata Párt (PSD) képtelen volt egy ilyen reformra, és kudarca miatt most a nemzeti kisebbségeket, Magyarország nagykövetét vagy Orbán Viktort hibáztatja, a kormányfő etno-populista dühének függvényében" - fogalmazott közleményében a PNL.
Az ellenzéki párt szerint azért nincs szélsőséges párt Romániában, mert senki sem tud rivalizálni a PSD-vel, amikor a nacionalizmusról és populizmusról van szó.
Mint megírtuk, Románia és Magyarország között egy hete robbant ki diplomáciai vita, azt követően, hogy Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete a România Liberának adott interjúban egyebek között arról beszélt, hogy a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de ezen a téren nem létezik „elegendő jóindulat" a román fél részéről. Példaként említette, hogy a Szeged-Arad gázvezetéken még mindig csak Magyarország felől lehet gázt szállítani Románia felé, és hogy a határon áthaladó tíz út összekapcsolása Románia miatt késik.
Az interjú miatt múlt hétfőn bekérették a román külügyminisztériumba Magyarország bukaresti nagykövetségének a képviselőjét, Victor Ponta pedig egy hétfő esti élő televíziós adásban kijelentette, hogy a magyar kormány provokálja Romániát. Pénteken egy másik interjúban Ponta azt mondta: Magyarország bukaresti nagykövete „túlzásba vitte az arcátlanságot".
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.