// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Meghalt Paskai László bíboros

// HIRDETÉS

A nyugalmazott esztergom-budapesti érsek életének 89. évében hunyt el, hétfő reggel.

Paskai László bíboros haláláról Kovács Zoltán, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye irodaigazgatója értesítette az MTI-t.

Paskai László 1927. május 8-án született Szegeden. A szegedi piarista gimnáziumában érettségizett, teológiai tanulmányait Gyöngyösön kezdte, a budapesti Hittudományi Akadémián fejezte be. 1945 augusztusában lépett be a ferences rendbe, 1951. március 3-án szentelték pappá. 1952-ben a Hittudományi Akadémián summa cum laude minősítéssel doktori fokozatot kapott.

1955-ig a Szeged-Csanádi egyházmegye püspöki hivatalában püspöki szertartóként teljesített szolgálatot, majd 1962-ig a szegedi Hittudományi Főiskolán tanított. 1965-től a budapesti Központi Papnevelő Intézet spirituálisa volt, és tanított a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémián. 1967-ben megbízást kapott a Hittudományi Akadémia I. számú bölcseleti tanszékének vezetésére, 1973-tól 1978-ig a budapesti Központi Szeminárium rektori teendőit is ellátta.

1978-ban lett címzetes püspök és veszprémi apostoli kormányzó, a következő évben veszprémi megyéspüspök. 1982. április 5-én II. János Pál pápa a kalocsai érsek koadjutorává nevezte ki.

1986. július 8-án a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökévé választották, e tisztséget 1990. szeptember 17-ig töltötte be.

1987. március 6-án esztergomi érsek és Magyarország prímása lett, 1988. június 28-án bíborosi rangot kapott. Az 1993. május 30-án II. János Pál pápa által kiadott Hungarorum Gens pápai rendelkezés az egyházmegyét Esztergom-Budapesti Főegyházmegyévé változtatta, így a címe esztergom-budapesti érsekre módosult. Ezt a tisztséget 2002. december 7-ig töltötte be, amikor II. János Pál pápa a 75. évet betöltött főpásztor lemondását elfogadva nyugállományba helyezte.

Paskai László egyházfősége idején zajlott le a politikai rendszerváltozás, az egyház felszabadulása Magyarországon, valamint II. János Pál pápa 1991-es és 1996-os apostoli látogatása.

Paskai László temetéséről a főegyházmegye később intézkedik.

Kép forrása: Wikipédia

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro