A nyitógálán is hallatszottak még a román-magyar diplomáciai csörte utózöngéi. Mindeközben lekaparták a buszmegállók magyar feliratait.
Ahogy várható volt, zsúfolásig megtelt a Kolozsvári Állami Magyar Opera a Magyar Napok nyitógálájára, pedig a Megidézett Kárpátalja. Hágókon innen és túl című, Mihályi Gábor-darab kezdéséig – a hagyományokhoz hűen – végtelennek tűnő politikusi beszédet kellett végighallgatnia a tisztelt publikumnak.
Gergely Balázs főszervező köszöntötte elsőként a vendégeket, aki szimbolikusnak nevezte, hogy az idei Kolozsvári Magyar Napokat a Farkas utcai református templom ünnepi átadásával kezdhették. Ahogy azt illik: köszönetet mondott a támogatóknak, partnereknek, önkénteseknek, s felhívta a figyelmet, hogy a Magyar Napok idején adakozni lehet a kárpátaljai kisiskolások javára.
Emil Boc polgármester barátságos és a multikulturalitás előnyeit hangsúlyozó üzenetét Gheorghe Surubaru alpolgármester tolmácsolta, de a sokat hangoztatott kolozsvári tolerancia cáfolására nem kellett sokat várni. A nyitógála idején érkezett ugyanis a hír, hogy ismeretlenek lekaparták a kolozsvári buszmegállók pannóin megjelenő Kolozsvár feliratot a Cluj alól.

Fürge ujjak a multikulturalitás szolgálatában. Fotó: Lepedus-Sisko Péter
Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke beszédében Kolozsvár és Budapest között vont párhuzamot a megújuló Farkas utcai református templom és a szintén felújított Mátyás-templom vonatkozásában. „Vigyáznunk kell nagy királyunk emlékére, különösen akkor, mikor főtéri szobrát megrongálják, vagy amikor épp nyilatkozatháború zajlik Bukarest és Budapest között” – hangsúlyozta.
A magyar-román kapcsolatra kitérve a politikus kifejtette: nem kívánnak olajat önteni a tűzre, s a magyar fél várja azt a román felső vezetést, mely készen fog állni a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is említést tett Bukarest „magyarellenes megnyilvánulásairól”. Szerinte Európa ifjúsági fővárosában sem lehet feledni, hogy nem biztosítottak nyelvi jogaink, és ilyen viszonyok közepette csodaszámba megy a Kolozsvári Magyar Napok fél évtizedes sikertörténete.

Megnyitófotók: Kiss Gábor / Kolozsvári Magyar Napok
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszédében arra hívta fel a figyelmet: ahhoz, hogy a Kolozsvári Magyar Napok mottójában szereplő trendiség után a rend is helyreálljon, nem elég letakarítani a megrongált Mátyás-szobrot, hanem az elkövetőket a lehető leggyorsabban meg kell találni.
A megnyitón beszédet mondott még Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, Mile Lajos főkonzul, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. A kárpátaljaiak nevében Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és Pál István Szalonna, kárpátaljai származású zeneszerző szólalt fel.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.