// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Nem érti az önkormányzat az Igazi Csíki Sör vádaskodását

// HIRDETÉS

Egyrészt korábban szóban megegyeztek, másrészt a nagyobbik sörgyártó jelentős összeggel támogatta a városnapokat – mondja az alpolgármester.

Nem egészen érti Antal Attila csjkszeredai alpolgármester a Csíki Sör Manufaktúra pénteken közzétett közleményét, amelyben a cég azt kifogásolta, hogy nem lehet jelen, és nem végezhet kereskedelmi tevékenységet a négynapos ünnepség központi helyszínén. Az Igazi Csíki Sör menedzsmentje a városvezetést tette felelőssé a kialakult helyzetért.

Antal Attila alpolgármester az Erdély FM szerint úgy nyilatkozott, az Igazi Csíki Sör képviselői megkeresték a városházát, és kijelölték azokat a helyeket a városban, ahol kereskedelmi tevékenységet folytatnának, a városháza ezt követően kibocsátotta a kereskedelmi engedélyt, valamint a szerződést is kidolgozta, de a csíkszentsimoni sörgyár képviselői ezt nem véglegesítették.

„Füleki kollégám személy szerint megbeszélte több szóbeli egyezség és írásbeli ajánlat alapján, hogy ez legyen. Látszólag megértették, hogy a Szabadság téren egy más együttműködési szerződést kötöttünk, és velük előkészítettünk egy együttműködési szerződést, hogy akkor ők a Pityókafesztiválon, a Domo előtt Igazi Csíki Sört árusítanak” – mondta Antal.

Az Igazi Csíki Sör gyártója pénteki közleményében azt is kifogásolta, hogy a városnapok fő támogatója a rivális, a Ciuc sört forgalmazó Heineken, illetve hogy a főtámogató a szerződésben kikötötte, hogy más sört nem lehet forgalmazni a városnapok központi helyszínén. Erre reagálva Antal Attila alpolgármester elmondta, a Heineken vállalat főtámogatóként 35 ezer lejjel járult hozzá a városnapok megszervezéséhez, a hozzájárulás nélkül szűkebb lett volna az ünnepség programjainak kínálata.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro