// 2026. november 7., szombat // Rezso

Csak az áfa csökkent, a bevételek nem

// HIRDETÉS

Többet kasszírozott a költségvetés áfából annak ellenére, hogy az élelmiszerek után már csak 9 százalékos áfát fizetünk.

Az élelmiszerekre, a közétkeztetésre és a nem szeszes italokra június 1-jétől kiterjesztett 9 százalékos kedvezményes áruforgalmi adó (áfa) ellenére sem csökkentek az államháztartási bevételek - közölte Victor Ponta miniszterelnök csütörtökön. Jelenleg 24 százalékos az általános áfa, az élelmiszerek és nem szeszes italok esetében erről a szintről csökkentették 9 százalékra.

Bár a kormányfő épp Amerikában nyaral, a Facebookon hazaüzent: az adóhatóság által júniusra vonatkozóan közölt előzetes adatok szerint a hatodik hónapban 5,067 milliárd lej folyt be az áfából, ami 60 millió lejjel haladja meg a tavaly júniusban jegyzett értéket.

Közölte azt is, hogy az első hat hónapban a nyugdíjjárulékokból származó bevételek magasabbak a tavalyi első hat hónaphoz képest. A kormányfő ezúttal nem közölt pontos értéket. Tavaly októbertől csökkentették 5 százalékponttal a munkáltatói nyugdíjjárulékot: a 20,8 százalékos munkáltatói fő járulékkulcs 15,8 százalékra csökkent. A nehéz munkakörülmények között dolgozók után fizetendő magasabb járulékkulcsokat is 5 százalékponttal 20,8 százalékra és 25,8 százalékra mérsékelték.

Ponta azt írta, hogy ezek a számok is alátámasztják, kisebb adókkal és hatékonyabb adóbehajtással versenyképes a román gazdaság fejlődése, több munkahely keletkezik, és az árak is alacsonyabbak. Reményét fejezte ki, hogy az augusztus végére tervezett rendkívüli parlamenti ülésszakon a törvényhozói testület támogatni fogja az újabb áfacsökkentést.

A kormány 24 százalékról 19 százalékra akarja csökkenteni az általános áfát, ezt a parlament június végén egyszer már megszavazta, de Klaus Johannis elnök visszaküldte az adótörvény-módosítást. Az elnök közölte, hogy egyetért az adócsökkentéssel, de ezt csak fokozatosan szabad végrehajtani. 

A BNR és a költségvetési tanács is kételyeit fejezte ki a döntés fenntarthatóságát illetően, és Románia nemzetközi hitelezői sem támogatják az áfacsökkentést.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro