Feketén vágott fát vásárolt az osztrák cég a gyanú szerint.
A legfelsőbb bíróság ügyészségéhez fordult a környezetvédelmi minisztérium, miután a Holzindustrie Scheighofer több romániai gyárában végzett ellenőrzések nyomán arra lehet következtetni, hogy az osztrák cég illegális vágásokból származó fát vásárolt több beszállítójától.
Az ellenőrzések célja az volt, hogy megvizsgálják a faanyag származását, szállítását, tárolását és értékesítését. A minisztérium közleménye szerint rengeteg rendellenességet találtak a könyvviteli és nyilvántartási dokumentációban. A gyanú szerint az osztrák fafeldolgozó cég illegálisan kitermelt fát vásárolt, gyanús dokumentumok alapján.
Egy amerikai civil szervezet áprilisban vádolta meg a Schweighofert, hogy illegálisan kitermelt fát vásárol fel Romániában. A Washingtonban és Londonban is irodákat működtető Environmental Investigation Agency (EIA) olyan videofelvételeket hozott nyilvánosságra, melyekből kitűnik, a HS romániai képviselői felvásárolnák a hazai, törvénytelen vágásokból nyert faanyagot, ugyanakkor bónuszokat is felajánlanak a beszállítónak, ha az szerződésen felüli famennyiséget szállít.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.