Hajmeresztő, rettenetes, elképesztő, megalkuvó, uszító, gyűlöletkeltő – csak néhány jelző, amivel Orbán Viktor tusványosi beszédét jellemezte az anyaországi politikum.
Az Együtt szerint Orbán Viktor miniszterelnök „elképesztő” dolgokat mondott szombaton Tusnádfürdőn. A Hajdu Nóra, az Együtt elnökségi tagja által jegyzett, az MTI-hez eljuttatott közleményben az ellenzéki párt azt írta: a magyar kormányfő „a sok üres szó mellett néhány igazán rettenetes dolgot is mondott”. „Egészen elképesztőnek” nevezte, hogy a kormányfő szerint „a fekete afrikai bevándorlók idejönnek és megerőszakolják az európai nőket”. A közlemény szerint
Azzal kapcsolatban, hogy több mint egymillió ember töltötte ki és küldte vissza a nemzeti konzultációs kérdőíveket, azt írták, felhívnák Orbán Viktor figyelmét arra, hogy „Magyarországon több millió normális gondolkodású ember is él”. Az Együtt szerint Orbán Viktor ismét bebizonyította, hogy vele nem lehet és nem is szabad kiegyezni, mivel nem tekinti a nemzet részének azokat, akik nem értenek egyet vele. A közlemény úgy fogalmaz, hogy
A Jobbik szerint ha a miniszterelnök valóban a nemzetek önrendelkezésén alapuló Európáért és „a magyar Magyarországért” aggódik, akkor a többi között kezdeményeznie kell az önálló határőrség visszaállítását és annak a lehetőségnek a megteremtését, hogy a gazdasági céllal Magyarországra érkező migránsok visszafordíthatók legyenek. Ha szükséges, Orbán Viktor kezdeményezze az uniós alapszerződés vagy a magyar csatlakozási szerződés módosítását is – írja a Jobbik a közleményben, amelyet Z. Kárpát Dániel frakcióvezető-helyettes, a Jobbik alelnöke jegyez.
.jpg)
Kiemelték: az Orbán-kormány csak szavakban bátor, tettekben megalkuvó. Álláspontjuk szerint erre példa a többi között, hogy a kormányfő 2011 végén „harcosan felszólalt az uniós pénzügyi paktum ellen, majd parlamenti felhatalmazás nélkül aláírta, hogy Brüsszel beleszólhasson a magyar költségvetésbe”, valamint az is, hogy a Fidesz „hangosan tiltakozott” a Magyarországon keresztül Nyugat-Európába jutott illegális bevándorlók visszaküldése ellen, majd „beletörődött” abba, hogy az ezt lehetővé tevő dublini egyezmény „lényegét tekintve” hatályban maradjon.
Véleményük szerint a miniszterelnök ugyanolyan „megalkuvó” lesz „a nemzeti önazonosságot leromboló multikulturalizmust, a terrorveszélyt, a munkanélküliség és a bűnözés növekedését magában rejtő migráció” esetében is, mint amilyenek a 20. század pártjai voltak.
A liberálisok szerint Európát nem a bevándorlóktól, hanem Orbán Viktor politikájától kell megvédeni. A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint a miniszterelnök szombati tusnádfürdői beszédében ellenségképeket keresett, „rémhíreket gerjesztett”, miközben nem tud elszámolni „saját kudarcos kormányzásával”. Orbán Viktor beszédének sablonjai – idegenellenes uszítás, ellenségképek keresése, rémhírek gerjesztése – ismerősek lehetnek mindazoknak, akik ismerik a két világháború közötti időszak történelmét. Hozzátették: idén Brüsszel, a baloldal és az afrikai éhezők „a miniszterelnök ellenségei”.
.jpg)
Kiemelték: a háború elől menekülők és a terrorizmus, a bűnözés összekötése nem más, mint „szélsőséges, gyűlöletkeltő és minden európai demokrata által elutasítandó” állítás. Ugyanakkor – írták – Orbán Viktor „saját kudarcos kormányzásával, az egyre növekvő korrupcióval” és a külpolitikai elszigeteltséggel nem tud és nem is akar elszámolni. A kormányfő magyar gazdasággal kapcsolatos kijelentései éles ellentétben állnak „az európai rekordokat” döntő gyermekszegénység és társadalmi kettészakadás adataival – tették hozzá.
Az LMP társelnöke szerint a miniszterelnöknek ne Tusnádfürdőn legyen bátor, hanem Brüsszelben, Berlinben és Washingtonban. Schiffer András közölte, Magyarországnak veszedelmesen szűklátókörű miniszterelnöke van, akinek láthatóan nincsenek válaszai a globális kihívásokra. Az ellenzéki frakcióvezető rámutatott, ha a miniszterelnök botrányosnak tartja, hogy a lehallgatási botrány után is folytatódnak a szabadkereskedelmi tárgyalások az Egyesült Államokkal, akkor azonnal jelentse be, hogy nem járul hozzá ehhez. Arra is adjon magyarázatot Orbán Viktor – tette hozzá Schiffer András –, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői miért adtak zöld jelzést a tárgyalások továbbviteléhez.
Közölte, hogy a magyar miniszterelnöknek hisztériakeltés helyett közös európai megoldást kellene szorgalmaznia, és azt, hogy azok az országok, amelyek az elmúlt évtizedekben hasznot húztak a harmadik világ kizsákmányolásából, komolyabban vegyenek részt a bevándorlási krízis kezelésében. Az LMP-s politikus úgy vélekedett,
A Nézőpont Intézet szerint a miniszterelnök szombati tusványosi beszédének legfontosabb üzenete, hogy a magyar kormány hosszú távon elkötelezett a migráció megállítása mellett, és az Európai Unióban még határozottabban áll majd ki a „modernkori népvándorlással” szemben.
A Nézőpont az MTI-hez szombaton eljuttatott gyorselemzésében azt írta: Brüsszel „jelenleg képtelen gyakorlatias cselekvésre”, ezért a nemzetállamoknak kell –Magyarországot is beleértve – megvédeniük Európát és az európai értékeket „a tömeges illegális bevándorlás által előtérbe helyezett gazdasági, társadalmi, illetve biztonsági problémáktól”.
.jpg)
Az elemzésben, amelyet Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője jegyez, felhívták a figyelmet arra, hogy Orbán Viktor nincs egyedül ezzel a véleményével, a nyugat-európai gondolkodás is kezd „fordulóponthoz érni” a bevándorlás ügyével kapcsolatban. Példaként említették, hogy
Úgy értékelték: időszerű volt a miniszterelnök beszéde, amely egyfajta „szellemi mozgósítást” is jelent a kialakult európai vitában, és jelzi, hogy a magyar kormány a nemzetek Európájában hisz a föderális unióval szemben. Hozzáfűzték: ezzel a kormányfő a magyar baloldalnak is üzent, szembeállítva a nemzeti érdek képviseletét az ideologikus, nemzetek feletti Európában gondolkodó baloldali tábor elképzeléseivel.
Közölték: a miniszterelnök arra is utalt, hogy az angolszász országok világosan látják a tömeges illegális bevándorlás biztonsági kockázatait. Ezt az elemzésben különösen fontos felismerésnek nevezték, utalva a török-szír határra építendő kerítésre adott, támogató hangvételű amerikai véleményekre. Azt írták: szintén lényeges eleme volt a beszédnek, hogy a bevándorlás nem segíti az európai államok gazdasági fellendülését, sőt, „a biztonsági helyzet is tovább romlott a kontinensen”. Hozzáfűzték: ebből a szempontból ugyan a német helyzet részben kivételnek számít, de
A Nézőpont elemzésében kiemelte: megvan a kormányzat szigorú bevándorláspolitikájának társadalmi támogatottsága, ezt a kérdésben megtartott nemzeti konzultáció eredményei is mutatják. Különösen fontosnak nevezték, hogy a több mint egymillió válaszadó „elsöprő többsége” a magyar családokat támogatná a bevándorlókkal szemben, ez is mutatja „a multikulturalizmus elutasítottságát” Magyarországon.
Fotó: Facebook/Orbán Viktor
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.