// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Kitört a Jobboldali Szektor Munkácsnál

// HIRDETÉS

Legalább is ezt állítja a szervezet, amely már nem akarja, hogy lövöldöző tagjai feladják magukat, mert nem bízik az ukrán igazságszolgáltatásban.

 A Jobboldali Szektor (PSZ) kárpátaljai szervezetének harcosai kitörtek a Munkács környéki bekerítésből, és biztonságos helyre tartanak, hogy ne ölhessék meg őket – nyilatkozott Andrij Sztempickij, a PSZ katonai szárnyának, az Önkéntes Ukrán Hadtestnek (DUK) a parancsnoka a Znaj.ua ukrán hírportálnak.

A kárpátaljai média által kedden átvett interjúban Sztempickij elmondta, hogy a hatóságok továbbra is nagy erőkkel keresik a PSZ menekülő embereit, nagy katonai menetoszlopok járnak faluról falura, különleges műveletet folytatnak, és eközben konfrontálódnak a helyi lakossággal. „Meggyőződésünk, hogy az embereinket meg akarják ölni, mert sokat tudnak, és (a hatalomban) mindenkinek jó lenne, ha már nem élnének” – tette hozzá.

A parancsnok kifejtette: a PSZ-ben fontolgatták, hogy megadásra szólítják fel a Munkács környékén rejtőzködő fegyvereseiket, de azt látták, hogy a két emberüket, aki feladta magát és vallomást tett, Kijevben a bíróság két hónapra letartóztatásba helyezte. Elmondása szerint semmilyen garancia nincs az ügy tárgyilagos kivizsgálására vagy igazságos bírósági eljárás lefolytatására, hiszen „látjuk, a bíróságok és a rendvédelmi szervek semmit nem változtak Janukovics elnöksége óta”. Megjegyezte: 

„nincsenek garanciáink arra, hogy az embereink életben maradnak”.

Sztempickij újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, „banális hazugság” az, amit Hennagyij Moszkal, Kárpátalja napokban kinevezett új kormányzója állít a PSZ kárpátaljai szervezetének tagjairól, hogy azok 80 százaléka büntetett előéletű, legtöbbjüket már kétszer, háromszor elítélték.

Moszkal kedden a honlapján azt írta, „banditizmusnak minősül” a PSZ Munkácson lövöldöző kárpátaljai tagjainak a cselekménye. Hozzátette, 13 személyről van szó, az életkoruk 18 és 39 év közötti, közülük 12 kárpátaljai illetőségű, egy pedig a Donyeck megyei Szlovjanszkba való. 

A többségük Kárpátalja erdeiben bujkál, az ügyükben banditizmus címén indult eljárás, amelynek a büntetési tétele 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztés és vagyonelkobzás. A kormányzó szerint 

a munkácsi incidens csak a „jéghegy csúcsa”. 

Korábban a PSZ emberei haszonszerzés céljából embereket raboltak el és kínoztak meg, védelmi pénzt követeltek vállalkozóktól, eközben törvénytelenül használtak lőfegyvereket, köztük gépkarabélyokat, golyószórókat és gránátvetőket – írta, megjegyezve, hogy gyakorlatilag védelmi zsarolással, banális pénzszerzéssel foglalkoztak, s ami a legrosszabb – hangsúlyozta –, mindezt hazafias jelszavak mögé bújva tették.

Szerinte már sok feljelentés érkezett a PSZ tagjai ellen olyan sértettektől, akik korábban nem mertek hivatalosan a rendvédelmi szervekhez fordulni, mert nem hitték, hogy a gonosztevőket felelősségre vonják.  

Tíz napja Munkácson négy halálos áldozatot követelő fegyveres összetűzés robbant ki Mihajlo Lanyo ellenzéki parlamenti képviselő testőrei és a PSZ fegyveresei között, vélhetően a csempészpiac felosztása körüli ellentétek miatt. A rendőrökkel vívott tűzharc után a PSZ mintegy tíz fegyverese a város melletti erdőbe vette be magát, s a hatóságok továbbra is keresik őket. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro