// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Kinyitnak a görög bankok, és Merkel sem merkel annyira

// HIRDETÉS

Háromhetes bankzárlat után ma kinyitottak a görögországi bankok, bár a temetkezési vállalkozók továbbra is szívnak.

Hétfőn kinyitottak a görögországi bankok, ügyintézni lehet, de egyes korlátozások érvényben maradtak. A kivehető pénzösszeget napi 60 euróról heti 420-ra flexibilizálták, vagyis már nem muszáj naponta sorban állni annak, aki készpénzre vágyik.

A tőkemozgásokat viszont szigorúan korlátozzák: külföldre utalni továbbra is tilos, sőt új bankszámlát sem szabad nyitni.

A görög kormánynak ma 4,2 milliárd eurót kell visszafizetnie az Európai Központi Banknak. Ezt úgy tudja megtenni, hogy hétfőn pénteken 7,16 milliárdos, rövid lejáratú kölcsönt kapott. Ebből az IMF-nek júniusban esedékes részletet is törleszteni tudja az ország.

A görögök hozzá kell szokjanak az új megszorításokhoz is: egy sor áru áfáját 23 százalékosra emelik, bár a gyógyszereké, könyveké és újságoké csökken.

A temetkezési vállalatok szívtak

A készpénzkorlátozás leginkább a görög temetkezési vállalatokat sújtotta, mert a legolcsóbb temetkezés is a napi 60 eurónak legalább a 15-szörösébe kerül - írja az AP internetes oldala. 

A temetkezési szolgáltatások elkezdéséhez 800-1000 euróra van szükség, de az emberek 50, 70 vagy épp 20 eurót fizetnek, és azt mondják, ez minden pénzük - panaszkodott a hírügynökségnek Eusztratiosz Vulamandisz, egy athéni temetkezési vállalkozó.

A vállalkozók azért kérnek ennyit az elején, mert attól tartanak, hogy a ceremónia után nem fizetik ki őket. A kifizetések szinte mindig készpénzben történnek, bankkártyával vagy csekkel nagyon ritkán fizetnek ilyen szolgáltatásokért Görögországban, amelynek gazdasága még mindig túlnyomóan készpénz alapú.

A készpénzhiánynak morbid következményei is vannak attól kezdve, hogy a holttesteket jóval tovább tartják a halottasházakban, egészen odáig, hogy egyesek csődöt kellett jelentsenek ahhoz, hogy az állam finanszírozza rokonaik elhantolását.

Merkel már nem merkel annyira

Minimális fény az alagút végén, hogy az adósságelengedést ugyan kizárta, de a törlesztés könnyítéséről már Angela Merkel német kancellár is beszélt vasárnap az ARD német országos közszolgálati televízióban sugárzott interjúban. 

Kiemelte, hogy "most kemény tárgyalások következnek Görögországgal", a megállapodások betartását biztosítani kell, ami "nem lesz könnyű", mert 2010 óta az egymást váltó görög kormányok több intézkedést nem hajtottak végre, amelyekben megállapodtak a hitelezőkkel, és amelyeket más válságba került euróövezeti tagországok, köztük Portugália és Írország már régen bevezetett - tette hozzá.

Görögország korábban is kapott könnyítéseket, például a törlesztési futamidő meghosszabbítása vagy a kamat csökkentése révén, és ilyen megoldások ismét napirendre kerülhetnek, de csak akkor, ha sikerrel zárul az újabb mentőprogram végrehajtásának első felülvizsgálata - mondta Angela Merkel.

Görögország a tervek szerint nagyjából 86 milliárd euró hitelt kap az euróövezeti válságkezelő rendszer, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) keretében, ez lesz a harmadik hitelcsomag 2010 óta.

Fotó: Teacher Dude @ flickr

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro