A Spaientia Tudományegyetemre is megpróbáltak beférkőzni, és kiemelten vadásznak az autonomista politikusokra.
A jelenlegi romániai „neodemokrácia” jobban hasonlít a harmincas évek világára, hiszen idővel egyre erősebbek lettek a beépített ügynökök, beszervezték a besúgókat, az önkormányzatok munkamorálját pedig leépítették. Saját ügyéről elmondta, a háttérben hónapok óta zajlott a megfigyelés, amely során egy „elég érdekes csomagot” raktak össze,
„Az ügyészek olyan szinten vannak, hogy nem tudták elolvasni az adótörvénykönyvet” – mondta Ráduly, akit azzal vádolták meg: abban segítette a Sapientiát, hogy idejében befejezze a felújítási munkálatokat. Mezei János gyergyószentmiklósi ügyéről azt mondta, azért csaptak le rá, mert Lisszabonba készült az autonómiaügyet képviselni.
Amikor az ügy zajlott, Mezei, Ráduly és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester találkoztak, és arról beszélgettek, hogy melyikük következhet – osztotta meg a hallgatósággal.
Házi őrizetéről elmondta, ezidő alatt annyit ivott a folyamatosan érkező vendégek miatt, amennyit egy mandátum alatt nem szokott. Persze nem az asztal alól keltek fel, de beszélgetések-borozgatások alakultak ki az 53 nap alatt – tette hozzá.
Ráduly
Úgy fogalmazott, az RMDSZ vezetői úgy viselkednek, mintha ő már nem is létezne.
„Olyan, mint amikor egy drága kolléga meghal, koszorút visznek sírjára, nekrológban mondják el, hogy milyen értékes embert veszített a közösség. Hát üzenem: nem haltam meg" – mondta Ráduly. A leköszönt polgármester szerint „a szövetségnek még a látszatát is el kell kerülnie annak, hogy kifelé legitimálja a jelenlegi rendszert".
Az ellene kezdeményezett eljárás kapcsán elmondta, a tisztségviselők jelenleg inkább hallgatnak, félnek felelősséget vállalni. „Felmerül a kérdés: hány papírt írtál alá, egymilliót? Azt hiszed, nem találnak tízet, húszat, százat, amiből bajod lehet?" – tette fel a kérdést Ráduly.
Ráduly elmesélte, amikor a házkutatás zajlott a lakásán, délben felhívták az ügyészeket, hogy hol tartanak a munkával. Hátravolt még egy szoba tele papírral. Soknak találták, így csak szúrópróba-szerűen kutattak, csak néhány, találomra kiválasztott iratot nézve meg. A ruhásszekrénybe be sem néztek. Mint hangsúlyozta, ebből is látszik, nem volt ez egy valódi, alapos házkutatás. „Kamu házkutatások voltak, egy színjáték részei, amelyek célja csak az volt, hogy a médiában lehessen engem és Szőke Domokos alpolgármestert bilincsben mutogatni" – fogalmazott.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.