// 2026. november 7., szombat // Rezso

Magyar honvédek maradványait hantolták ki Kolozsváron

// HIRDETÉS

A kilencven katona az új zsidó temetőben nyugodott. Az exhumálásra azért volt szükség, mert a temető parcellája új rendeltetést kap.

Mintegy kilencven, második világháborúban elesett magyar honvéd földi maradványait hantolták ki Kolozsváron magyar szakemberek – írta pénteken a Szabadság című napilap. A kolozsvári új zsidó temetőben az 1944 szeptemberében és októberében a Torda környéki csatákban elesett katonák csontjait tárták fel. A honvédok exhumálását az tette szükségessé, hogy

az új zsidó temető érintett parcellája más rendeltetést kap.

Ezért korábban a német hatóságok is kihantolták az ott eltemetett német katonákat, a földi maradványokat a Jászvásárban kialakított központi német katonai gyűjtőtemetőbe szállították.

A héten véget ért magyar feltárás során több honvédet sikerült azonosítani, személyes tárgyak is előkerültek. A honvédek újratemetését 2016-ra tervezik egy Maros megyei központi magyar katonai gyűjtőtemetőben,

amelynek létrehozását a magyar honvédelmi minisztérium kezdeményezte az illetékes hatóságnál.

A katonák maradványait a kihantolást végző temetkezési vállalat által biztosított helyen, a törvényes előírásoknak megfelelő módon helyezik el mindaddig, amíg sikerül létrehozni a központi magyar katonai gyűjtőtemetőt. A magyar fél bízik abban, hogy mielőbb sikerül megszerezni a szükséges engedélyeket, és 2016-ban lehetővé válik az újratemetésük – olvasható a Szabadságban.

Illésfalvi Péter hadtörténész a lapnak elmondta: a kolozsvári exhumálás egyfajta úttörő vállalkozásnak számít, hiszen 1948 óta Magyarország területén sem volt ilyen méretű feltárás. Reményét fejezte ki, hogy lesz folytatás, mivel Erdélyben több helyen léteznek még feltáratlan katonasírok.

Fotó: Ziar de Cluj

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro