Egy új szélsőjobbos román párt megalakulása még inkább arra kényszerítheti a soviniszta gesztusok iránt amúgy is fogékony „közép” pártokat, hogy a szélsőséges érzelmű szavazók megtartása érdekében versenybe szálljanak magyarellenesség terén az új alakulattal.
„Az Új Jobboldal nevű, fasisztoid, magyargyűlölő szervezet készül pártot bejegyeztetni.
Ez nemcsak azért rossz, mert ártana az országimázsnak, miután a kormány illetékesei immár nem tudnák azzal döngetni a mellüket a külföld előtt, hogy lám, Románia mennyire toleráns, hiszen itt nem sikerült szélsőjobb pártnak a parlamentbe jutnia. Ez ugyanis – bár tényszerűen igaz, hiszen hivatalosan »mélyromán«, kisebbségellenes doktrínájú párt valóban nincs a parlamentben – csak részben tudható be a nagy-románia párti szélsőségesek kiöregedésének és hitelvesztésének.
A legfőbb ok az, hogy a fősodratú pártok mindegyike előszeretettel lovagolja meg a soviniszta érzelmeket. Emlékezetes a kormányzó PSD egykori külügyminisztere, Titus Corlăţean Trianon-ajnározása, illetve hogy Mircea Duşa védelmi miniszter – megmutatandó, ki az »úr« a házban – óriási román zászlót állíttatott Csíkszeredában.
De nem jobb a helyzet a legfőbb ellenzéki párttal, a PNL-lel sem. Arról a pártról van szó, amelynek társelnöknője félig viccesen, félig komolyan szerelmet vallott az RMDSZ-nek a szövetség legutóbbi kongresszusán, de amelynek olyan politikusai vannak, akik mindent megtesznek a kommunizmus idején elrabolt ingatlantulajdonok visszaszolgáltatása ellen csak azért, mert a tulajdonosok magyarok.
Márpedig ebben a közegben egy új szélsőjobbos román párt megalakulása még inkább arra kényszerítheti a soviniszta gesztusok iránt amúgy is fogékony »közép« pártokat, hogy a szélsőséges érzelmű szavazók megtartása érdekében versenybe szálljanak magyarellenesség terén az új alakulattal."
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
A hétvégén TikiTok-rémhír hatására támadtak mentősökre egy Kolozs megyei településen, ez pedig évtizedes hanyagságra irányítja rá a figyelmet.

De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

Történelmi mélyponton van a nagy folyó vízállása és -hozama, és a kánikula még csak eztán tetőzik.

Hosszú távon mindenki számára jobb, ha a fenntartó hagyja a szerkesztőségeket önállóan dolgozni.

A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.
A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
A döntőnek beillő kisdöntőn, a spanyolok megérdemelt világbajnoki címén, a bájos Vozinhán, no meg a csodálatos, illetve gyarló pillanatokon túl… a vébé, ahogy ismertük, piros lapot kapott és nem szólt közbe senki az érdekében.