// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Nagy az egyetértés a román és az olasz diplomácia között

// HIRDETÉS

Az Olaszországban élő másfél millió román nagyon jól beilleszkedett.

Elismeréssel beszélt az Olaszországban élő román közösség társadalmi beilleszkedéséről Paolo Gentiloni olasz külügyminiszter csütörtökön Bukarestben, ugyanakkor a menekültválság uniós szintű megoldási lehetőségeiről is egyeztetett vendéglátójával, Bogdan Aurescuval.

A két külügyminiszter közös sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy másfél millió román él Olaszországban, ez a legnépesebb nem olasz közösség Itáliában. Gentiloni szerint szociális és kulturális beilleszkedésüket az olasz hatóságok nagyon jónak ítélik meg. Fontos tendenciának nevezte, hogy az utóbbi években

egyre több kis és közepes vállalkozást indítottak el és működtetnek az Olaszországban élő románok.

Az olasz diplomácia vezetője üdvözölte, hogy Románia is az Európai Unió közös felelősségét hangsúlyozza a menekültkérdésben, s a kétoldalú tárgyaláson is megerősítette: kész részt vállalni a válság megoldásában.

A hírforrások kormányzati forrásokra hivatkozva csütörtökön azt közölték, hogy Románia csaknem kétezer migránst venne át Olaszországtól és Görögországtól, de az olasz és román külügyminiszteri sajtótájékoztatón erről nem hangzottak el részletek.

Aurescu mindössze országa elvi álláspontját ismertette, miszerint Románia egy kiegyensúlyozott megoldást támogat, amely a szolidaritáson és

a felelősség uniós szintű megosztásán alapul, de figyelembe veszi a tagországok társadalmi és gazdasági helyzetét is.

Aurescu elmondta, megbeszélésükön az ukrajnai és a görög válságot is áttekintették Gentilonival, a sajtótájékoztatón pedig hadisír-egyezményt írtak alá, amelyben Románia és Olaszország vállalja, hogy gondozza a másik fél hősi halottainak sírját. Elmondásuk szerint Olaszország területén az első világháborúban kétezer romániai, míg Románia területén a 20 század folyamát mintegy 2200 olasz katona esett el.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro