// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Pártot alapít a Noua Dreaptă

// HIRDETÉS

Már a bíróságon van a kérvény. Az Új Jobboldal Pártja egyesítené Romániát Moldáviával, és egyúttal meg is váltaná.

Benyújtotta pártalapítási kérvényét a bíróságra Tudor Ionescu ügyvéd, a Noua Dreaptă (Új Jobboldal) Egyesület elnöke – adja hírül a Rise Project román tényfeltáró portál. A nacionalista, magyargyűlölő és homofób egyesület elnökének kérvényét a bíróság szeptemberben bírálja el.

Az új pártnak Ionescuval együtt három alapítótagja lesz, Alexandru Năstase és Dorin George Lala a másik kettő. Ionescu és Năstase az egyesület alapítótagjai is, Lala a bukaresti második kerületi szervezet elnöke. Tudor Ionescu nem akarja egybeolvasztani az egyesületet a párttal.

A megváltás programja

A bejegyzési okiratok alapján az Új Jobboldal Pártjának programja megváltja majd az országot. Ilyenek állnak benne:

  • Románia egyesítése Moldova Köztársasággal Németország példájára,
  • a korrupció megszüntetése,
  • a munkanélküliség és a szegénység felszámolása,
  • a csalással történt privatizációk megsemmisítése,
  • nyugdíjemelés,
  • a népességfogyás megállítása,
  • a család szentségének megvédése,
  • az alvilági klánok felszámolása,
  • az illegális fakivágások leállítása,
  • új politikusi osztály kialakítása, amelyet a nemzeti érdekek védelmére és előmozdítására képeznének.

Nem most pártosodnak először,

2012-ben megpróbálták már bejegyezni a Nacionalista Pártot a Bányászjárások Áldozatainak Egyesületével közösen, de ez a kísérletük kudarcba fulladt. Az ügyészség több szabálytalanságot talált a pártbejegyzést támogatók névsorában és aláírásaival, például néhány, az aláírásgyűjtés előtt elhunyt személy adatait és szignóját.

Az ügyészség fellebbezésének hatására többen visszavonták a támogatásukat, aláírásukat, a bányászjárások áldozatai mint alapító tagok visszavonták a saját felelősségre tett nyilatkozatot, amellyel hitelesnek ismerik el az aláírásíveket. A fellebbviteli bíróság így már nem hagyta jóvá a Nacionalista Párt bejegyzését.

Az ügyészség okirathamisítás miatt bűnvádi eljárást is indított, az ügy folyamatban van. Tudor Ionescu azt nyilatkozta a Rise Projectnek, nem tud semmit a hamisítási ügyről, a pártbejegyzés három éve azért bukott, mert a támogatólag aláírók száma 25 ezer alá csökkent.

Könnyebb lett pártot alapítani

A párttörvényt májusban módosította a parlament úgy, hogy új párt bejegyzéséhez már nem szükséges 25 ezer támogató aláírást összegyűjteni a 41 megye közül legalább 18-ból és Bukarestből, és csökken a pártok választásokon való részvételéhez szükséges támogató aláírások száma is. 

A pártok országos vagy helyi szinten, illetve mindkét szinten megalakulhatnak, és egy pártot ezentúl nem törölhet a bíróság a pártjegyzékből, ha két egymást követő választáson nem kap legalább 50 ezer szavazatot. 

Viszont továbbra is érvényes az a kitétel, hogy a Bukaresti Törvényszéken kérni lehet a két egymást követő parlamenti választáson nem induló párt megszüntetését.

Fotó: Főtér.ro/Tulit Gyupár

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro