// 2026. november 3., kedd // Győző

Nemet mondtak az Európai Bizottságnak a görögök

// HIRDETÉS

És ezzel a további támogatás fejében követelt gazdasági megszorításokra is. Most akkor mi lesz?

A nemzetközi hitelezők által javasolt megállapodást elutasítók tábora győzött a vasárnapi görög népszavazáson a végleges eredmények szerint - közölte hétfőn hajnalban az athéni belügyminisztérium. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke rendkívüli csúcstalálkozóra hívta össze az eurózóna tagállamainak vezetőit kedd estére.

A népszavazáson részt vevők 61,31 százaléka szavazott nemmel a nemzetközi hitelezők által javasolt intézkedéscsomagra, míg az igennel voksolók aránya 38,69 százalék volt.

A részvételi arány 62,49 százalék volt, jóval meghaladta az érvényességhez szükséges 40 százalékot.

A görög kormány akaratával egybehangzóan nemmel szavazott a többség a hitelezők által javasolt, reformokat és újabb költségvetési megszorításokat tartalmazó intézkedésekre, amelyekért cserébe Athén hozzájuthatott volna a június végén lejárt mentőprogramban akkor még számára elérhető összeghez. A januárban hivatalba lépett, a radikálisan baloldali Sziriza pártszövetség által vezetett görög kormány elsődleges követelése, hogy a hitelezők enyhítsenek Athén adósságterhein.

Az athéni parlament épülete előtti Szintagma téren ezrek ünnepelték a népszavazás eredményét.

Alekszisz Ciprasz görög kormányfő a görög televízióban közvetített beszédében üdvözölte a „nem" szavazatok győzelmét, egyúttal kijelentette, hogy

Athén kész azonnal visszatérni a tárgyalóasztalhoz hitelezőivel azzal a céllal, hogy újra kinyithassanak az egy hete zárva tartó görög bankok.

Ciprasz a görög államadósság átstrukturálásáról való tárgyalásokat szorgalmazott.

Az elsődleges cél most az, hogy a görög pénzintézetek újra ki tudjanak nyitni - mondta. Kijelentette: Athén továbbra is kész reformokra. Egy másik, a Twitter mikroblogportálon közzétett üzenetében Ciprasz rámutatott: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is úgy foglalt állást, hogy a görög államadósság-teher tarthatatlan.

Ciprasz úgy fogalmazott, a választóktól kapott felhatalmazása arra szól, hogy életképes megoldást találjon a görög államadósság-válság kezelésére és ennek érdekében a lehető legjobb tárgyalási pozíciót érje el Görögország számára, nem pedig arra, hogy szakítson Európával.

„A görög nép a legnehezebb körülmények között bizonyította, hogy a demokrácia nem hagyja zsarolni magát"

- fogalmazott a görög kormányfő a nemzetközi hitelezők javaslatcsomagjára utalva. A döntést történelminek nevezte, s úgy vélekedett, az „meg fogja változtatni az Európával folytatott párbeszédet".

Ciprasz közölte azt is: felkéri a görög államfőt, hogy hétfő reggelre hívjon össze egy tanácskozást a görög pártok vezetőinek részvételével.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az eurózóna tagállamainak rendkívüli csúcstalálkozóját hívta össze Brüsszelbe kedd estére. Hétfőn Angela Merkel német kancellár Párizsba utazik, ahol Francois Hollande francia államfővel vitatják meg a vasárnapi görög népszavazás eredményét.

Sigmar Gabriel német gazdasági miniszter a részeredmények ismeretében úgy vélekedett, nehezen képzelhetőek el az újabb tárgyalások Görögországgal. Gabriel szerint

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök „felégette az utolsó hidakat" Európa és Görögország között, amelyeken át elmozdulhattak volna a megegyezés felé.

Vele szemben Emmanuel Macron francia gazdasági miniszter úgy véli, hogy a görögországi népszavazás kimenetelétől függetlenül Európának már hétfőn újra kell indítania a politikai szintű tárgyalásokat az athéni vezetéssel. Emmanuel Macron úgy fogalmazott, hogy a görög vezetők és európai partnereik közösen idézték elő a válságot, és Európa felelőssége, hogy elkerülje „az euróövezet versailles-i szerződését". Ezzel a miniszter arra utalt, hogy az első világháború után aláírt békeszerződésben a győztes hatalmak olyan súlyos feltételek elfogadására kényszerítették Németországot, amelyek hozzájárultak a fasizmus felemelkedéséhez.

Jeroen Dijsselboem, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport elnöke Görögország jövője szempontjából „nagyon sajnálatosnak" nevezte a népszavazás eredményét. Közölte: tudomásul veszi az eredményt, ám álláspontja az, hogy

a görög gazdaság talpra állításához nehéz intézkedésekre és reformokra van szükség.

Most megvárjuk a görög hatóságok kezdeményezéseit" - hangsúlyozta Dijsselboem.

A görög kormányfő elutasította azokat a vélekedéseket, amelyek szerint a népszavazás gyakorlatilag Görögország euróövezeti tagságáról szólt. Londoni pénzügyi elemzők szerint azonban noha a nem lehet egyértelműen kizárni, hogy Görögország az euróövezet tagja marad, a legvalószínűbb forgatókönyv azonban most már a Grexit, vagyis Görögország távozása a valutaunióból.

Az Európai Bizottság rövid közleményben reagált a görögországi népszavazás eredményére, tudatva, hogy tudomásul veszi, és tiszteletben tartja a referendum kimenetelét.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke még hétfőn is egyeztet az euróövezet másik 18 tagállamának vezetőivel és az uniós intézmények vezetőivel egyaránt. Hétfőn reggel konferenciabeszélgetést folytat az eurócsúcson elnöklő Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével, Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszterrel, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport elnökével, valamint Mario Draghival, az Európai Központi Bank vezetőjével, kedden pedig az Európai Parlamentben szólal majd fel.
 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS