Őt is a doktori disszertációja kapcsán vegzálják, akárcsak Victor Pontát.
A Bukaresti Tudományegyetem etikai bizottsága plágiumgyanú miatt vizsgálatot indított Gabriel Oprea ideiglenes miniszterelnök doktori dolgozata ügyében - közölte csütörtökön a felsőoktatási intézmény.
Az ideiglenes miniszterelnök ellen - aki a térdműtéte után Törökországban lábadozó Victor Pontát helyettesíti - azt követően indították a vizsgálatot, hogy - mint arról beszámoltunk - egy személy feljelentést tett Oprea dolgozata ügyében. Emellett az ellenzékhez közel álló Hotnews hírportálon megjelent egy elemzés, miszerint Oprea dolgozata több olyan bekezdést tartalmaz, amelyeket a szerző más dolgozatokból vett át forrásmegjelölés nélkül.
Marian Popescu, az etikai bizottság elnöke egy közleményben azt írta, hogy a feljelentő ugyan nem támasztotta alá bizonyítékokkal a vádat, de mivel a médiában megjelent egy erre vonatkozó elemzés, amely már konkrét bizonyítékokat is tartalmazott, a testületnek kötelessége kivizsgálni az ügyet.
Az ideiglenes miniszterelnök szerint az őt feljelentő személy egy bizonyos Ioan Sîrbu, aki a védelmi minisztériumban dolgozott az ő minisztersége idején, és akinek éppen ebben az időszakban bontották fel munkaszerződését. Oprea szerint ezért a személyes sérelemért akar rajta bosszút állni. Sirbu korábban Oprea vagyonának ellenőrzését is kérte az illetékes hatóságtól - állítja az ideiglenes miniszterelnök.
Hangsúlyozta, hogy ő mindig törvénytisztelő volt, és a doktori dolgozata nyilvános dokumentum, így bárki ellenőrizheti.
2012 nyarán a bukaresti egyetem etikai bizottsága Victor Ponta doktori dolgozata esetében megállapította, hogy az plágiumnak minősül, de az egyetem nem vonhatta vissza a doktori címet, mivel magas rangú közhivatalnok esetében ezt csak az oktatási minisztérium tehette volna meg. Ponta végül tavaly decemberben önként mondott le doktori címéről.
Oprea annak a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) elnevezésű kisebb koalíciós pártnak az elnöke, amelynek kulcsszerepe van a jelenlegi parlamenti erőviszonyok közepette a Ponta-kormány parlamenti többségének biztosításában.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.