// 2026. november 4., szerda // Károly

Számos botrány volt miatta – most eladják a váradi Ady-központot

// HIRDETÉS

A református egyház nyert rá pénzt, Medgyessyék és az RMDSZ eltérítették. Elkótyavetyélték, most az önkormányzat eladja a torzóban maradt ingatlant.

A nagyváradi önkormányzat megszavazta keddi ülésén azt a javaslatot, hogy eladja a magyar állam támogatásával épült, majd egy ingatlancsere révén a város tulajdonába került Ady-központot a hozzá tartozó telekkel együtt – írja szerdai számában a Bihari Napló című napilap.

Az ingatlant és a telket áfa nélkül 910 ezer euróra értékelték, ez lesz a lebonyolítandó árverés kikiáltási ára. A tanácsülés előtt Ilie Bolojan, a város polgármestere azzal indokolta az eladás szükségességét, hogy az Ady-központ szomszédságában hamarosan felépül a modern aquapark, és nem megengedhető, hogy mellette egy félig kész, félig romos épületkomplexum álljon egy gondozatlan területen.

Az Ady-központ esete egyike azoknak a témáknak, amelyek miatt feloldhatatlannak látszó feszültség alakult ki a bihari magyarság meghatározó személyiségei és politikai szervezetei között.

2002-ben ugyanis az akkor még Tőkés László által vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyert a magyarországi Széchenyi Terv keretében 320 millió forintos támogatást ahhoz, hogy Ady Endre szülőfalujában, Érmindszenten Ady-zarándokhelyet, termálszállót és konferenciaközpontot hozzon létre. A magyarországi kormányváltás után azonban a Medgyessy-kormány a pénzt immár nem az egyházkerületnek, hanem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei vezetői által 2002 augusztusában bejegyzett Mecénás Alapítványnak folyósította, amely nem Érmindszenten, hanem Nagyváradon látott neki az építkezésnek.

A Nagyváradra költöztetett projekt csak részben valósult meg.

A várostól koncesszionált egyhektáros telken felépült az 594 négyzetméteres hasznos területű Ady-konferenciaközpont, a melléje tervezett szállodának azonban csak a vázszerkezetét sikerült megépíteni.

A nagyváradi önkormányzat 2014 februárjában állapodott meg egy ingatlancseréről a Mecénás Alapítvánnyal. Az ingatlancsere folytán az alapítvány Ady Endre múzsájának, Brüll Adélnak a 320 négyzetméteres lakóházát kapta meg a hozzá tartozó 500 négyzetméteres telekkel. A csere előtt a Léda-ház értékét 283 ezer euróra, az Ady konferenciaközpont és a félkész szálloda értékét közel 310 ezer euróra becsülték. A különbözetből a Mecénás Alapítvány az általa felhalmozott adóhátralék nagyobb részét törlesztette.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT)

a pénzmosás és a sikkasztás tipikus példájának tekintette, hogy a Mecénás Alapítvány egy 283 ezer eurós ingatlant kapott az Ady-központért, melynek felépítésére a magyar államtól 2003-ban és 2004-ben 1,1 millió eurós támogatást kapott.

Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezete és a Mecénás Alapítvány ügyvezető elnöke azzal védekezett, hogy az alapítvány hiánytalanul elszámolt a magyar kormánynak a támogatással. Az alapítvány elnöke, Kiss Sándor ellen – aki az RMDSZ Bihar megyei szervezetének az elnöki és a Bihar megyei önkormányzat alelnöki tisztségét is betölti - június 18-án többrendbeli pénzmosás, csúszópénz elfogadása, befolyással való üzérkedés és hivatali visszaélés miatt emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro