Ha tudomásul veszik végre, ha nem, leáldozott a szocialistáknak.
„A legfőbb kormánypárt bojkottja ellenére a liberálisok sikerrel jártak: Oprea pártja, az RMDSZ, a nemzeti kisebbségek, sőt, néhány rebellis szociáldemokrata honatya segítségével elegen voltak ahhoz, hogy dönthessenek, a végeredmény pedig már nem hozott meglepetést: Ungureanut elsöprő többséggel választották meg az intézmény élére.
Mindez pedig azt jelzi: ha tudomásul veszik végre, ha nem, leáldozott a szocialistáknak. Agóniájuk ideig-óráig nyújtható még, de arra is kevés az esélyük, hogy kormányzati pozícióból induljanak a jövő évi választásokon, nemhogy győzelmet arassanak, és 2016 után is hatalmon maradjanak.
Az viszont jócskán beárnyékolja a képet, hogy a kibontakozó új többség is ugyanolyan »erkölcstelen megoldásra« alapoz, mint jó tíz évvel korábban Traian Băsescu tette, kezet nyújtva a nemrég börtönbe került Dan Voiculescu volt szekusbesúgónak, beemelve zsebpártját a hatalomba. Az új Dan Voiculescu neve ezúttal Gabriel Oprea: sokak szerint ő is a titkosszolgálatok neveltje, ugyanolyan gátlástalanul vált pártot, szövetségest, mint a médiamogul tette, és ugyanolyan ijesztő, ahogy politikai színezettől függetlenül minden kormányba beépül.
Így késik mindegyre a valós rendszerváltás Romániában, így fullad bele önnön sötét múltjába az ország, és így hal el lassan a reménye is annak, hogy egyszer csak normális jogállamban, fejlett demokráciában élhetünk."
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.