// 2026. november 7., szombat // Rezso

Bukarest váj ki minket a szemétből?

// HIRDETÉS

Szatmárnak nem kell Kolozsvár hulladéka, Gyulafehérvár még két hétig tudja fogadni. A saját szemétlerakó csak 2017-re lesz kész.

A megye szemétgondjainak megoldásához az Európai Unió pénzforrásait kezelő bukaresti minisztériumban kért segítséget szerdán Mihai Seplecan, a Kolozs megyei önkormányzat elnöke – közölte honlapján az önkormányzat.

Seplecan azt követően fordult a minisztériumhoz, hogy egy héttel ezelőtt be kellett zárni a Kolozsvár melletti pataréti szeméttárolót, a gyulafehérvári szeméttároló pedig csak július 14-ig tudja fogadni a Kolozs megyei szemetet. A Szatmár megyei önkormányzat szerdán indulatos vita után levette a napirendjéről a Kolozs megyei szemét időszakos befogadására vonatkozó határozattervezetet.

Ezért nincs Kolozsvárnak szeméttelepe

A Kolozsvárral szomszédos Erdőfelek község területén 2014 októberéig kellett volna megépülnie annak az integrált hulladékfeldolgozónak, amely a közel 700 ezer lakosú megye szemetét hasznosítja, illetve tárolja környezetkímélő módon. Csődbe ment azonban a munkálatokat 2012-ben elnyerő konzorcium vezető cége, és egy évvel ezelőtt teljesen leálltak az építési munkálatok. 

A megye 2014 végén felbontotta a szerződést a konzorciummal, de a vitás ügyekre szakosodott szakértői bizottság – amelyet döntőbírának ismertek el a szerződésben – június közepén a kivitelezőnek adott igazat.

Ez hosszú lesz...

Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke – aki az elmúlt egy évben az önkormányzat elnökének a feladatait is ellátta – az MTI-nek elmondta, olyan jogvita alakult ki a hatóságok és a kivitelező között, amelynek a tisztázása hosszú ideig elhúzódhat. Megjegyezte, az önkormányzat már azzal számol, hogy csak 2017-re készül el a hulladékfeldolgozó és -lerakó.

Hozzátette, a megye szemételszállítási gondjait úgy lehetne ebben az időszakban megoldani, hogy a majdani 60 hektáros tároló egy kis részén ideiglenes szemétlerakót létesítenek. Az ebben összegyűjtött szemetet pedig a létesítmény megépítése után dolgozhatnák fel és mozgathatnák át a környezetkímélő szeméttárolóba. 

Ezt az elképzelést húzta át azonban az az elmúlt napokban közölt minisztériumi álláspont, amely szerint ez a megoldás veszélyezteti a szemétlerakó projektjének EU-s finanszírozását. Erre a helyzetre próbált Bukarestben megoldást keresni Kolozs megye vezetője.

... és drága

Az erdőfeleki hulladékfeldolgozó és lerakó megépítésére áfa nélkül 107,5 millió lejes szerződést kötött az önkormányzat a kivitelező konzorciummal. A létesítmény a Kolozs megyei integrált hulladékfeldolgozó rendszer része, amelynek kiépítésére 255 millió lejt  szánnak a hatóságok. Az összeg háromnegyedét az Európai Unió biztosítja.

Kolozs megyében – a megyei önkormányzat honlapján közölt adatok szerint – évente 335 ezer tonna szemét keletkezik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro