// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Érettségi: Erdélyben javítják az erdélyi dolgozatokat

// HIRDETÉS

Vagyis olyan másik megyében, ahol szintén oktatnak magyarul.

Nem sorsolással döntenek, hanem a minisztérium irányítja más megyékbe javításra az érettségizők írásbeli dolgozatait – közölte a Krónikával csütörtökön Király András.
Az oktatási államtitkár elmondta, Sorin Cîmpeanu miniszter arról biztosította, hogy a kisebbségi nyelven érettségizők dolgozatai nem kerülhetnek olyan megyébe, ahol az illető nyelven nem oktatnak. Hozzátette, hogy a belső eljárás során a megyék méretét, illetve minőségi szempontokat is figyelembe vesznek.

„Elővigyázatosan történik az irányítás, hétfőig senki nem tudhatja, hogy hova kerülnek a dolgozatok" – mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy a magyarul érettségizők munkái nem kerülhetnek a Kárpátokon kívülre. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a módosítás nem befolyásolja az írásbeli vizsgák menetét.

Az érettségi hétfőn kezdődő írásbeli vizsgáin a tételsorsolás, a tételek kiosztása az előző évekhez hasonlóan zajlik, és a magyar diákok esetében attól sem kell tartani, hogy a távolságok miatt nem lesznek meg időben az eredmények, mondta az oktatási államtitkár.

„A dolgozatok eddig is utaztak megyén belül, egyik vizsgaközpontból a másikba. Most ezt kiterjesztik" – magyarázta az újítást Király András. Ugyanakkor rámutatott, az ezt előíró minisztériumi rendelet vitatható, hiszen nem használ az oktatásnak egy olyan módosítás, amely megkérdőjelezi a vizsgáztatók becsületességét.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro