// 2026. november 7., szombat // Rezso

Esőben indult ma az Electric Castle

// HIRDETÉS

Ma kezdődött Bonchidán az ország legjobb elektronikus zenei (és nemcsak) fesztiválja két órás csúszással és elázott parkolóval. Az összes fesztiválbérlet hetekkel ezelőtt elkelt.

Tíz óra helyett délben nyitották meg az Electric Castle fesztivál idén egyetlen kapuját: a késést a szervezők az eső számlájára írták. Tegnap egész délután és éjjel esett, ezért ma még minden helyszínt újból ellenőriztek. 

Így derült ki, hogy a három parkoló közül csak egy használható, a másik kettő puhára ázott, ezért azt tanácsolják a Kolozsvárról indulóknak, inkább a fesztiváljárattal menjenek ki Bonchidára. És hogy hozzanak esőkabátot, mert ugyan az egyik szponzor szétoszt pár ezer esőköpenyt, de az nem lesz elég. Ez az oldal pedig egyedül arra szolgál, hogy megmondja, esik-e az eső Bonchidán. Most épp igen.

A buszozás olcsóbb is, mint az autó parkoltatása: egy beállás a parkolóba 15 lejbe kerül. Buszok félóránként indulnak a Kolozsvár Aréna parkolójából, illetve a bonchidai kastély bejáratától, hét lejbe kerül egy út, buszjegyet a parkolóban felállított bódénál lehet vásárolni. Éjszaka is közlekednek, az utolsó járat hétfő délben indul Bonchidáról Kolozsvárra.

Magára a fesztiválra már csak a helyszínen lehet jegyet vásárolni, és csak napijegyet 149 lejért. A fesztiválbérletek hetekkel ezelőtt elfogytak. A kastély szomszédságában, a fesztivál területén sátorozási lehetőséget is biztosítanak tízezer férőhelyen, egy sátorjegy 59 lejbe kerül személyenként, és négy napra érvényes.

A szervezők nagyon reklámozzák az Electric Castle 2015 appot, mert ugyan nyomtattak tízezer szórólapot is, de telefonon böngészni a programot, kiválasztani a kedvenc előadót a 150 közül, saját programot és útvonalat készíteni benne egyrészt könnyebb, másrészt nagyobb sikk, harmadrészt zöld. 

Változatos fesztiválkaját ígérnek, kivételesen a vegák sem fognak kizárólag lángosra szorulni, mert több mint 25 éttermet hívtak meg idén. A sör hét lej, egy palack víz öt lej, egy rendes ital 15 lej - árulták el már előre, és semmiért sem fogunk tudni készpénzzel fizetni. Úgynevezett contactless kártyát kapnak a fesztiválozók, amit az erre szolgáló standoknál töltenek fel vagy készpénz, vagy bankkártya segítségével. Aki eleve contactless bankkártyával rendelkezik, az használhatja a sajátját a fesztivál területén. 

Telefonokat négy helyen lehet majd feltölteni a fesztivál területén, ezek egyike a kemping területén található, és elő lehet jegyeztetni a töltést a várakozás elkerülése végett.

Akinek nem elég az idei sztárfelhozatal (The Prodigy, Fatboy Slim, Rudimental, The Parov Stelar Band, The Cat Empire, Nouvelle Vague, Siriusmodeselektor, The Subways, RoniSizeReprazent, High Contrast, AsianDub Foundation, DubPistols, DubPhizix&Strategy, Blomqvist Live, DC Breaks, Cosmin TRG, Subcarpați, Șuie Paparude, stb.), az minden nap beülhet filmvetítésekre, könyveket olvashat, divattal foglalkozhat, zöldülhet az EcoPointnál vagy kipróbálhatja BMX-szel vagy mountainbike-kal a dirt pályát.

Fotók: Electric Castle

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro