Az RMDSZ szövetségi elnöke szerint jó lenne egy magyar elöljáró, a városi közgyűlési frakció többsége szerint erre e rövid időre fölösleges.
Kelemen Hunor két lehetséges alpolgármestert nevesített Maskulik Csaba és Nagy Szabolcs személyében – Kereskényi Gábor négyet, ugyanakkor bejelentette azt is: ő is harcba száll a párton belüli polgármesterjelölt-választáson, ahol eddig még csak egyetlen jelölt, Maskulik Csaba szerepelt.
A Szatmárnémetiben tartózkodó Kelemen Hunor szövetségi elnök csütörtökön ismételten megerősítette: mindenképp a helyiek dolga eldönteni: elfogadják-e a felkínált alpolgármesteri tisztséget vagy sem. „Személyes meggyőződésem, hogy jobban tudnánk vezetni a várost a jövő évi választásokig fennmaradó kevés időben is. A tisztség elfogadását vagy elutasítását nem lehet már sokáig húzni, napokon belül meg kell szülessen a döntés. Lehetséges alpolgármesterként két név – Maskulik Csaba és Nagy Szabolcs – szerepel, mindkettő elvállalná a tisztséget, ha a választmány megszavazza, hogy legyen magyar alpolgármestere a városnak.” – fogalmazott Kelemen.
Ugyanakkor rámutatott arra is: a szatmári RMDSZ nagyon el kéne már döntse, kit is indít a 2016-os helyhatósági választásokon polgármesterjelöltként és elvárja a szervezet helyi vezetőitől, hogy legkésőbb őszig eldöntsék-nevesítsék a jelöltet.
A szót Kelementől átvevő Kereskényi Gábor képviselő, a Szövetség városi szervezetének elnöke viszont kijelentette: nem ketten, hanem négyen érdekeltek az alpolgármesteri tisztségben (alaposan meglepve ezzel a mellette ülő elnököt), azonban nem nevezte meg, ki is az a négy személy. S egyúttal bejelentette: személy szerint ő is érdekelt a 2016-os, a polgármesteri székért zajló versenyben.
Az RMDSZ-en belül eddig egyetlen jelölt, Maskulik Csaba jelentette be megmérettetési szándékát – s most Kereskényi Gábor, „de még vannak érdeklődők”, ahogy utóbbi fogalmazott. Ugyanakkor a szatmárnémeti tanács RMDSZ–frakciójának kilenc tanácsosa közül hat úgy gondolja, hogy nem lenne szerencsés a mandátum utolsó tíz hónapjára RMDSZ–es képviselőt ültetni az alpolgármesteri székbe. A döntés konzultatív jellegű, hiszen nem a tanácsosok, hanem majd a városi választmány dönt arról, hogy jelöljön-e az RMDSZ alpolgármestert, illetve amennyiben igen, ki legyen az a tanácsosok közül.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.