// 2026. november 4., szerda // Károly

Kolozsvár nem hagy aludni

// HIRDETÉS

Mert teletömte bulival az év legrövidebb éjszakáját. 150 órányi esemény 24 órában - bírni fogod? Inszomniások és partiállatok előnyben!

Cluj Never Sleeps nemzetközi néven fut Kolozsvár legzsúfoltabb éjszakája: 30 esemény dübörög majd 20 helyszínen június 20-án éjjel 21. délig. Az idei lesz a harmadik inszomniás éjszakája Kolozsvárnak, a szervező csapat ezúttal összeállt az Ifjúsági Főváros Day 15 csapatával és a városháza 350 ezer lejével, és úgy felpezsdítik a várost, mint eddig egyik fesztivál sem.

14 civil szervezet pályázott városházi támogatásra, hogy bekapcsolódhasson a Kolozsvár Nem Alszik programsorozatba, és egyetlen egyet sem utasítottak vissza - mondta Horváth Anna alpolgármester (a fenti képen jobbra) a mai beharangozó sajtótájékoztatón. 

A legtöbb esemény a minden hónap közepén valamilyen köztéri beavatkozást szervező Day 15 saját helyszínén, a Dónát negyedi strandon zajlik majd reggel tíztől este tízig: nyári sportok, gyerekprogramok, filmvetítés, este pedig jazz: Szép András Triója, utána Elena Mîndru (a fenti képen balra) Finnection nevű zenekara játszik. Az eseménynek nem véletlenül Beach Party for a Cause a neve, ugyanis pénzadományokat gyűjtenek a pataréti gyerekek iskolába szállítására.

Másnap 11-13 óra között ugyanitt tölthetjük fel villásreggelivel az éjszaka lemerült elemeinket. 

Az összesen 150 órára saccolt 30 eseményt ebben a naptárban foglaltuk össze, és ugyan nem NemAlvós program, de feltüntettük benne az első utcazene fesztivált is, amelynek koncertjeibe napközben a Sétatéri parkban lehet belehallgatni. Az egyes eseményekre kattintva derül ki, melyik név mit takar, milyen részprogramokból áll, és az egész naptárat, illetve az egyes eseményeket külön bárki áthúzhatja a saját naptárába.

Aki a Facebookon tartaná számon a nap különböző eseményeit, az itt csekkolhat be rájuk, illetve a sorozat saját weboldalán magyarul is böngészhető a kínálat. 

Gyerekeknek legalább három helyszínen tartanak foglalkozásokat, bábszínházat nézhetnek az utcán, mégpedig a Ioan Bob püspökről elnevezett utcácskán, a Fellegváron minikiadásban lehet kipróbálni a tájfutást de más szabadtéri sportokat is.

Buliból tényleg kismillió lesz, a leglátványosabbnak a Bánffy-palota udvarára vj-zett ritmusok, a Francia Intézet udvarán szintén vizuállal dúsított koncert vagy a KMDSZ szülinapi bulija ígérkezik a Iulius Mall tetején, de szokásosan fergeteges lesz a hangulat a magyar színház Szamos-parti udvarán, ahol éjféltől a Loose Neckties Society színészzenekar zenél. Miután kollégái jól kifagatták az ehavi Livingroomban Pethő Anikót ugyanott este tíztől.

Horváth Anna mellett Cristian Avram, a Cluj Never Sleeps művészeti vezetője sorolja a programokat, mellette jobbra Răzvan Luca programkoordinátor.

Aki tiszta látványra vágyik zene nélkül, az ne hagyja ki a lehetőséget, hogy beszálljon a KIFOR hőlégballonjába, amely a Deák Ferenc utcai haranglábnál száll majd fel, először este hat környékén. Vagy menjen ki az Ecsetgyárba az éjszakai tárlatvezetésekre. Vagy maradjon a központba, és menjen vissza a jövőbe a Jókai utcán a képzőművészekkel.

Hogy ne kelljen végigtaxiznunk az éjszakát, a közszállítási vállalat félóránként fog buszokat indítani a 25-ös, 30-as és a 35-ös járat vonalán.

Ha a bulik nem ráznának eléggé fel, az Interteam sportegyesület a Szent Mihály-templom parkolójában spinning biciklikkel és oktatókkal, kosárpalánkokkal, tollasütőkkel és labdákkal gondoskodik róla, hogy feltornázzuk az oxigénszintet a vérünkben. Vasárnap délben pedig a főtéri Zumbathonon vezethetjük le az éjszakát.

Ezek szerint Kolozsvár tényleg nem alszik? Nem, nem, soha.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro