// 2026. november 7., szombat // Rezso

Washington beszólt Bukarestnek a restitúció leállása miatt

// HIRDETÉS

Az amerikai képviselőház kiemelt figyelmet szentel a jelenségnek.

Az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága egy módosító indítvánnyal beiktatta a romániai egyházi ingatlan-visszaszolgáltatás ügyét a külügyminisztérium költségvetési törvényébe, a precedens értékű döntés egyúttal szorgalmazza, hogy készüljön jelentés erről a kérdésről - derült ki a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítványnak (HHRF) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményéből.

A testület június 11-én, egy héttel az RMDSZ Kelemen Hunor elnök vezette küldöttségének washingtoni látogatását követően határozott így.

Az amerikai törvényhozás magyar frakcióközi csoportjának (Hungarian-American Caucus) két társelnöke, Marcy Kaptur és Andy Harris által megfogalmazott javaslat felszólítja Románia kormányát és az amerikai külügyminisztériumot, hogy 90 napon belül készítsen jelentést azokról a lépésekről, amelyeket az elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása érdekében tett. A módosító indítványt egyhangúlag fogadta el a képviselőház költségvetési bizottsága.

Marcy Kaptur, a frakcióközi csoport demokrata társelnöke a bizottság ülésén a társelnökök aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, ahogy a román kormány az egyházi restitúció kérdését kezeli. „A mi felelősségünk, hogy ebben a kérdésben az emberi jogok és az egyházakat megillető jogok oldalára álljunk, különösképpen olyan országok esetében, amelyek a mai napig nem tudták rendezni a sötét kommunista örökségüket" - mondta. Andy Harris, a caucus magyar származású republikánus társelnöke hozzátette: „a külügyminisztériumnak mindent meg kell tennie az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása érdekében".

A kongresszusi bizottság döntését megelőzően, június 2. és 5. között a Magyar Emberi Jogok Alapítvány (Hungarian Human Rights Foundation - HHRF) meghívására Washingtonba látogatott az RMDSZ-delegációja. A küldöttség kongresszusi képviselőket, magas rangú külügyminisztériumi tisztviselőket, emberi jogi és vallásügyi szakértőket, valamint a helyi amerikai magyar közösség vezetőit tájékoztatta a másfél milliós erdélyi magyar közösséget ért jogsértésekről.

„Az Amerikai Egyesült Államok és Románia stratégiai partnerségének nemcsak biztonságpolitikai vonatkozásai vannak, annak ki kell terjednie a kisebbségi és emberi jogok, a tulajdonjog és jogállami értékek tiszteletben tartására, a demokratikus intézményrendszer megerősítésére is" - hangsúlyozta washingtoni látogatásakor Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. Elmondta, ezért úgy gondolják, hogy Amerikának továbbra is kiemelt figyelemmel kell követnie, mi történik Romániában.

Közölte, belpolitikai intézkedések egész sora bizonyítja azt, hogy az országban a demokrácia 25 év után sem áll biztos alapokon. Az RMDSZ értékelése szerint a Mikó-ügyben született ítélet, a közösségi szimbólumok használatának büntetése, az etnikai követelések közbiztonsági veszélyforrásként való értelmezése nem véletlen.

Kelemen Hunor kifejtette, az állam intézményeire nem nehezedik már nyugati nyomás, „nem kell tartaniuk esetleges szankcióktól, így megengedik maguknak, hogy ne tartsák mindig tiszteletben a demokrácia és a jogállamiság követelményeit".

„A HHRF négy évtizedes munkája során a kongresszus első alkalommal sorol magyar közösségi ügyet saját közvetlen érdekei közé, a külügyminisztérium költségvetésének részévé téve azt. Döntő tényező, hogy Andy Harris jobboldali republikánus képviselő felkarolta Marcy Kaptur baloldali demokrata képviselő kezdeményezését: a romániai egyházi ingatlanok helyzetének a költségvetési bizottság napirendjére való felterjesztését" - értékelte a fejleményt Hámos László, a HHRF elnöke.
Hozzátette: az új lehetőség egyben felelősséget, összefogást és közös cselekvést jelent, a külügyminisztérium 90 napon belül elkészülő jelentésének pontos, átfogó képet ell nyújtania az erdélyi történelmi egyházak vissza nem szolgáltatott ingatlanjairól.

„A HHRF, akár az elmúlt 39 évben, továbbra is minden eszközét latba vetve, hatékonyan fogja közvetíteni a romániai magyarság jogos igényeit" - fogalmazott a közlemény szerint Hámos László.

Az amerikai képviselőház egyhangúlag elfogadott határozatban tíz éve, 2005-ben már sürgette a román hatóságokat, hogy mihamarabb véglegesítsék az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását (H.Res. 191). A Mikó-ügy kirobbanása óta pedig kongresszusi képviselők tucatjai kérték John Kerry külügyminisztertől, hogy lépjen föl az igazságtalanul meghurcoltak érdekében. Válaszában az amerikai diplomáciai tárca kulcsfontosságúnak nevezte a restitúció kérdését, és jelezte, hogy „figyelemmel követi a fejleményeket".
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro