// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

Mégsem lesz román Trianon-törvény

// HIRDETÉS

Nem kell kötelezően megünnepelni 1920. június 4-ét.

Visszavonták a kezdeményezők a trianoni békeszerződés megünnepléséről szóló törvénytervezetet – közölte honlapján a román parlament felsőháza.

A Transindex.ro portál közlése szerint a tervezet visszavonását hétfőn a szenátus plénuma is megszavazta. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátusi frakcióvezetője a portálnak elmondta, jelezték a különböző parlamenti pártoknak, hogy nem értenek egyet a tervezettel. „Elmondtuk, nemcsak, hogy nem értünk egyet a tervezettel, hanem az meg fogja terhelni a parlamenten belül is a viszonyunkat a más pártokkal, illetve a román–magyar viszony tekintetében is negatív hatása lehet” – idézte a portál Markó Bélát.

A tervezetet a szenátorok több mint felének az aláírásával iktatta Titus Corlatean szociáldemokrata szenátor, Románia volt külügyminisztere. A törvénytervezet szerint a kormányzati szerveknek és helyhatóságoknak gondoskodniuk kell június 4-én a nemzeti lobogó kitűzéséről, a román himnusz elénekléséről, a közmédiának pedig be kell majd számolnia a „trianoni békeszerződés jelentőségét tudatosító kulturális, oktató célú rendezvényekről”, amelyek megszervezésére költségvetési forrásokat utalhatnak ki a helyi és központi hatóságok.

A törvénytervezet indoklása úgy írja le a trianoni békeszerződést mint a román nép számára kiemelt fontosságú jogi eszközt, amelyre a román–magyar kétoldalú kapcsolat épül. A kezdeményezők leszögezik, hogy a történelem újraírására tett bármiféle kísérlet, a revizionista álláspontok hangoztatása az Európai Unióban manapság már nem elfogadható” – idézte korábban a törvénytervezet indoklását a Transindex.

A tervezetet korábban a kormány és a szenátus közigazgatási és területrendezési bizottsága is kedvezően véleményezte.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro