// 2026. november 7., szombat // Rezso

Körvonalazódik a magyar református kórház terve

// HIRDETÉS

Nagyvárad határában már megvásárolták azt a 3,5 hektáros telket, ahol megépülhet a kórház.

A napokban több sajtóorgánum is cikkezett arról, hogy a magyar állam közkórházat létesítene Romániában. Az is sejthető volt, hogy az ötlet Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökétől, Csűry Istvántól származik és Nagyváradon valósulna meg, tekintettel arra, hogy az egyházfő 2010-es beiktatásakor már konkrét ötletekkel állt elő egy református közkórházról és egy egészségbiztosító rendszerről.

Az Erdon.ro megkeresésére Csűry István megerősítette a hírt, miszerint június elején tárgyaltak a magyar egészségügyi minisztériummal, illetve Zombor Gábor egészségügyi államtitkárral a lehetőségekről. A megvalósítás mintegy 4 és fél milliárd forintba kerülne, de nemcsak a magyar állam, hanem a külföldi egyházi testvérintézmények támogatására is számítanak. A kórházban a legfontosabb szekciók mellett a hiányszakterületeket is szeretnénk pótolni, ugyanakkor a közeli gyógyfürdők központjaival is közreműködnének.

Csűry István a váradi portálnak leszögezte az intézményben nemcsak a református magyarok, hanem más felekezetű és nemzetiségű betegek is kezelést kapnának. A kórház számára már megvásároltak egy 3,5 hektáros telket Nagyvárad határában, elkészült a látványtervük és a megvalósíthatósági tervük is. Amint az illetékes hatóságok rábólintanak, megkezdődhet az építkezés. Tárgyaltak a román egészségügyi biztosítóval is.

Fontos szempont lesz, hogy a kórház személyzete beszéljen magyarul. A leendő munkatársaknak lelki gondozói továbbképzésen is részt kell majd venniük. Az ápolói feladatokat diakonisszákra, apácákra bíznák, ugyanakkor lelkipásztori szolgálat is lesz a kórházban. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro