// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

A G7 inkább nem szigorítaná az oroszellenes szankciókat

// HIRDETÉS

Csak ha muszáj. A világ legfejlettebb ipari országait összefogó csoport találkozóját festői környezetben, a bajor Alpokban tartották.

Angela Merkel német kancellár, a csúcstalálkozó házigazdája a bajor Alpokban fekvő Elmau kastélyszállónál tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a Hetek „az értékek és a felelősség közösségét” alkotják, és tagjai „nagy egyetértésben” vallják, hogy a Krím „nemzetközi jogot sértő bekebelezése” elítélendő. Ennek ellenére a Hetek nem akarják megszigorítani az Oroszország ukrajnai szerepvállalása miatti büntetőintézkedéseket, de szükség esetén készen állnak erre.

Merkel azt hangsúlyozta, hogy meggyőződésük szerint a délkelet-ukrajnai válságövezetben kialakult helyzetet 

csak politikai eszközökkel, 

a minszki megállapodások alapján lehet rendezni – tudósít az MTI.

Barack Obama amerikai elnök a találkozó után a hagyományoknak megfelelően külön tartott sajtótájékoztatóján kicsit keményebben fogalmazott. A Hetek egyértelműen jelezték, szögezte le, hogy továbbra is a minszki megállapodás betartására szorítják Oroszországot, és  

hajlandóak további szankciókat bevezetni, 

ha ez nem történik meg. Hozzátette: a válság rendezését akadályozza, hogy orosz katonai egységek hajtanak végre műveleteket Ukrajna keleti részén.

A Hetek vezetőinek – a házigazda Németország és az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia és Olaszország állam-, illetve kormányfőjének, valamint az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnökének – vasárnap kezdődött kétnapos tanácskozásán az ENSZ decemberi párizsi klímakonferenciája volt az egyik kiemelt téma. Angela Merkel ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a G7 csoport tagjai egyetértenek abban, hogy a klímacsúcson kötelező érvényű megállapodást kell kötni az éghajlatváltozás elleni küzdelemről, és mindannyian kiállnak amellett, hogy 

2 Celsius fok alatt kell tartani 

a globális középhőmérséklet emelkedését az évszázad végéig, az ipari forradalom előtti szinthez képest.

Elmondása szerint a G7 csoport elkötelezte magát amellett, hogy a világgazdaság „dekarbonizációjára” van szükség a jelenlegi évszázadban, vagyis ki kell alakítani a fosszilis energiahordozók nélkül működő gazdaságot.

A Hetek találkozóinak „klasszikus” témája a világgazdaság és a kereskedelem, amivel kapcsolatban a csoport a globális érvényű szabadkereskedelmi megállapodások és a két- vagy többoldalú egyezmények kidolgozását is ösztönzi. Idén tárgyalásokat folytattak a terrorizmusról és a szegénység problémájáról is. Merkel elmondta: sürgették, hogy „haladéktalanul gyorsítsák fel” az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi övezet kialakítását célzó szerződésről (TTIP) szóló tárgyalásokat, és lehetőség szerint 

az év végéig alakítsák ki a szerződés szerkezetét. 

A legmagasabb németországi hegycsúcs, a Zugspitze lábánál fekvő luxushotelben rendezett találkozó biztosítása a bajor rendőrség történetének legnagyobb szabású művelete volt, több mint 20 ezer rendőrt mozgósítottak. A Stop G7 Elmau nevű – baloldali, környezetvédő és globalizációellenes civil csoportok által szervezett – tüntetéssorozat résztvevőinek azonban így is sikerült több alkalommal rövid időre blokád alá venni a szállodához vezető egyik utat. Ugyanakkor a korábbi G7- vagy G8-csúcsokhoz képest 

békésebbek voltak a találkozó ellen tiltakozó demonstrációk. 

A G7 csoport a vezető ipari hatalmak 1975-ban alapított konzultációs fóruma. 1998-ban Oroszország csatlakozásával G8 csoporttá alakult. Tavaly óta ismét hét országból áll, miután Oroszország tagságát felfüggesztették az ukrajnai válságban játszott szerepe miatt.

Fotó: Reuters

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro