A magyar nyelvű oktatás elengedhetetlen feltétele a nemzeti önazonosság megőrzésének, de nem elegendő.
„Jelen állás szerint marad az eddigi szemlélet, miszerint minden magyar közösséget és egyént azokon a vidékeken próbálnak támogatni, ahol élnek. A kérdés most az, hogy a szórványvidékeken létesített és létesítendő szórványkollégiumok mellett milyen egyéb eszközöket sikerül kitalálni arra, hogy megállítsák az asszimilációt.
Maga a magyar nyelvű oktatás ugyanis elengedhetetlen feltétele a nemzeti önazonosság megőrzésének, de nem elegendő. A magyar diákok számára valós perspektívákat kell felvázolni, nem elég csak azt hangoztatni, hogy megéri magyarul tanulni, de meg kell teremteni a feltételeit annak, hogy valóban a szülőföldön, román többségi környezetben tudjanak boldogulni az anyanyelven szerzett tudással.
Ennek kidolgozása és megvalósítása pedig lényegesen átgondoltabb előkészítést, több energiát és pénzt igényel, mint a szórványkérdés megoldását a szórványterületek lassú feladására egyszerűsítő gyöngyhalász-stratégia."
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
És miért nem?
És miért nem?
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A hajdani Borsos utcából lett Thököly utca legújabb nevét – strada Traian – látva elmosolyodott. Valami azt súgta, lesz itt még látnivaló.

Vajon olvassa-e még valaki annak az embernek a történeteit, aki elsőként hozta közelebb nekünk, magyaroknak a brazíliai őserdők életét?

Az utasok 86 százaléka nem ajánlaná az állami vasúttal utazást a legújabb felmérés szerint, a probléma azonban messzire mutat.

Ha sem a tanárnak, sem a rendőrnek nincs joga átvizsgálni a szabálytalankodó diákot, akkor minek tanuljon a diák?

Képzeljük el, megy Grindeanu tárgyalni Bolojannal és Kelemennel, de a bokorból előugrik egy medve, ő meg kint reked. Nem lesz kormány!

Érdemes-e mindenhol durván nyírni a füvet a városban? Kiváltható-e egy öreg fa tíz újonnan ültetett fával? Az urbánus zöldterületek mint hűtőberendezések kicsit másképp élnek a vezetőség fejében, mint a lakosság tapasztalataiban.

És lett fogaknak nagy csikorgatása. Pedig hogy egy nap meg fog jelenni, ebben csak valami buroklakó kételkedhetett. A lényeges kérdés: hogyan használja, aki használja. Esetleg: miért.

Mi, még hatalomban levő, fél lábbal predigitális ősemberek hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy úgy lesz, ahogy most gondoljuk. Pedig… És jó lesz az úgy, higgyék el.