Az olcsóbb gyógyszerek érdekében Románia gyógyszerunióba tömörül Bulgáriával. Bevonnák a térség többi országát is.
Románia Bulgáriával közösen akarja lebonyolítani a drága gyógyszerek beszerzését, hogy előnyösebb árakat tudjon kialkudni, de a tervezett „gyógyszerunióba” a térség többi országának csatlakozását is szívesen bevonnák – erősítette meg hétfőn a Hotnews.ro román hírportálnak Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter. A tervezett együttműködésről először Petar Moszkov, a szófiai szaktárca vezetője beszélt vasárnap egy rádióműsorban.
A Hotnews szerint a kezdeményezés nem példátlan Európában:
A „Benelux gyógyszerunió” egyelőre a ritka betegségek ellenszereire korlátozódna, de a belga szaktárca szóvivője szerint „nem zárnak ki semmit”.
Másfelől az európai páciensek fóruma (EURORDIS) is szorosabb együttműködést szorgalmaz a tagállamok kormányai között az újonnan megjelenő (többnyire nagyon drága) gyógyszerek beszerzésének uniós szabályozása érdekében. Javaslatuk abból indul ki, hogy az Európai Unió egységes fellépéssel jobb árakat tudna kialkudni, amelyeket az egyes tagországok életszínvonaluk függvényében megállapított szorzóval alkalmaznák:
A portál szerint egyre több jele van annak, hogy a kutatást és fejlesztést is többnyire állami költségvetésből támogató európai államok nem hajlandók már csillagászati összegeket fizetni az újonnan megjelenő gyógyszerek ártámogatására.
A román és a bolgár egészségügyi tárca állítólag tárgyalásokat folytat a regionális kezdeményezésről a térség többi országával. A Hotnews úgy tudja: Horvátország és Szlovénia érdekeltnek mutatkozott, „Magyarország kevésbé tűnt hajlandónak arra”, hogy a bolgár-román gyógyszerunióhoz csatlakozzék.
Fotó: glasul-hd.ro
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.

Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.