// 2026. november 7., szombat // Rezso

Nyugtalottó: több nyeremény, kevesebb nyertes

// HIRDETÉS

Most már tényleg megéri játszani. Igaz, a szerencsének is nagyobb szerepe lesz.

Módosította a képviselőház szerdán az úgynevezett nyugtalottóról szóló rendeletet, meggátolandó, hogy a nyeremény túl sok nyertes között oszoljon meg és elveszítse varázsát.

A kormány az adócsalás visszaszorítását célzó intézkedések között vezette be tavasszal a nyereményjátékot, amellyel arra akarja ösztönözni az embereket, hogy minden vásárlásnál igényeljenek nyugtát, és ezzel adózásra kényszerítsék az esetleg feketézni próbáló boltosokat.

A bukaresti kormány húzásonként egymillió lejes nyereményalappal honorálja önkéntes „adóellenőreit", ám az első, április 13-án megejtett húzás nyomán több mint 18 ezer nyertes nyugtát hoztak be az emberek az adóhatósághoz, így egy-egy szerencsés pénztárblokkal alig több mint 50 lejt lehetett nyerni.

A sorsoláson egy dátumot és egy 1 és 999 lej közötti nyertes összeget határoznak meg. Az első húzáson a február 7-én kiállított 6 és 6,99 lej közötti értékű pénztári nyugtákat nyilvánították nyerőnek, ám - kis összegről lévén szó - nagyon sok vásárló akadt, akinek volt ilyen nyugtája.

A hasonló „inflációt" megelőzendő a képviselőház azzal a módosítással szavazta meg szerdán a nyugtalottó bevezetéséről szóló sürgősségi kormányrendeletet, hogy száznál több nyertes esetén egy második sorshúzással választják ki azt a száz nyugtát, amelynek a tulajdonosa valóban jutalomban részesül. Így a nyeremény mindenképpen tízezer lej fölötti lesz.

A jogszabályt ellen voksoló liberális ellenzék szónoka azt mondta: a szociáldemokrata kormány szerencsejátékosok szórakozásává züllesztette az adózási fegyelem növelésének ügyét, a kormánypárt frakcióvezetője viszont azzal érvelt, hogy a nyugtalottónak és az adóhatóság látványos razziáinak köszönhetően 1,2 milliárd lejes többletbevétele volt az első negyedévben a költségvetésnek a tavalyi év hasonló időszakához képest.

A költségvetési tanács adatai szerint 2013-ban a GDP 16 százalékát tette ki az adócsalás Romániában.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro