Jogerős bírósági ítélet született az árkosi Szentkereszty-kastély visszaszolgáltatásáról. Vannak azonban olyan erők, amelyek megtorpedóznák az igazságtételt.
Egy művelődési intézményt a visszaszolgáltatást kimondó jogerős bírósági ítélet ellenére sem lehet csak úgy kilakoltatni, mint egy garzonlakásban élőt – jelentette ki Ioan Pop-Sabău, az árkosi Szentkereszty-kastélyban működő kulturális központ jogi képviselője. A Krónikának elmondta, több akadálya is van annak, hogy átadják az épületet a Jankovich-Bésán családnak. „Többek közt azért sem tudjuk ezt megtenni, mert erre az évre is rengeteg rendezvényt szervezett az Árkosi Kulturális Központ. Nem lehet, hogy érkezik egy művész Franciaországból, Magyarországról és lelakatolt ajtókat talál" – magyarázta az intézmény ügyvédje.
Hozzátette, a kastély parkjában 106 kortárs szobor kapott helyet, amit nem lehet elszállítani, ezek sorsáról is egyeztetni kell. Példaként említette, a bukaresti Román Irodalmi Múzeum épületét is csak a visszaszolgáltatást kimondó döntés után hét évvel adták át a tulajdonosnak, hiszen az ott felhalmozott, összegyűjtött értékeknek új helyet kellett találni.
Ioan Pop-Sabău elmondta továbbá, a jelenlegi telekkönyvben már nem azok az ingatlanok szerepelnek, mint az államosítás előtt, például egy istállót kiállítóteremmé alakítottak át. Emlékeztetett, hogy az elmúlt évtizedek során a román állam több mint 3 millió eurót fektetett be az épületbe.
„Ma már csak a családi kápolna maradt változatlan formában, ha kérik, azt visszaadjuk" – jegyezte meg az ügyvéd. Pop-Sabău tavaly óta képviseli a kastélyban 1990 óta működő kulturális központ érdekeit, és úgy véli, ha korábban megkapta volna az ügyet, nem született volna jogerős ítélet a visszaszolgáltatásról.
„Megkérdőjelezhető a tulajdonjog, hiszen Szentkereszty Béla báró titokzatos körülmények között elhunyt, testvére, Erzsébet pedig a horthysta csapatokkal menekült. Ebben az összefüggésben a kastélyt nem a kommunista hatalom államosította, hiszen a másik oldalon harcolók minden ingatlanját már korábban elkobozta a román állam" – mondta az ügyvéd.
A Jankovich-Bésán család jogi képviselője, Kincses Előd korábban azt nyilatkozta, a tulajdonosok az Árkosi Művelődési Központ képviselőinek időhúzása miatt nem tudják birtokba venni a Szentkereszty-kastélyt.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.