Azzal próbál az önkormányzat riogatni, hogy az alkotás miatt elveszne az európai uniós támogatás.
Újfent az európai uniós támogatásból átépítés alatt álló Szent László (Egyesülés) tér projektjének megkötéseivel érvelve utasította el a nagyváradi önkormányzat szerdai írásos válaszában annak a civil csoportosulásnak a kezdeményezését, amely szeretné, ha oda a városalapító lovagkirály közpénzből elkészített szobra kerülne. Az egy hónappal ezelőtt iktatott, közel nyolcezer támogató aláírással ellátott petícióra adott válasz alapján az engedélyeztetési szakaszban a művelődési minisztérium azt kérte, hogy a térfelújítás alkalmával Duiliu Marcu építész koncepcióját „állítsák helyre”.
Márpedig az 1924 és 1940 közötti időszakban a Traian Moșoiu generális által javasolt Ferdinánd román király szobra volt a tér központi eleme. „Tekintettel arra, hogy az eredeti emlékművet nem tudjuk visszaállítani, ezért helyi tanácsi határozattal kiírunk egy pályázatot az új szobor megtervezésére” – olvasható a levélben.
Érdekesség viszont, hogy a csoport nem központi elemként, a Ferdinánd szobor helyett kérte a Szent László-emlékművet, hanem olyan helyre, amelyet az önkormányzat jelöl ki – lehetőség szerint a Fekete Sas palota főtér felőli bejárata elé.
A Sztuflák Gyula Ede által összekovácsolt közösség pusztán annyit szeretett volna elérni, hogy az önkormányzat épp úgy járjon el az ügyben, mint ahogyan azt tette a többi főtéri szobor esetében: idén határozza meg a lovasszobor helyszínét a téren, majd írjanak ki pályázatot a makettre, hogy utána jövő nyáron, amikorra már lezárul a térfelújítás, fel lehessen avatni azt.
Ismert az is, hogy a térrendezési projektben a Ferdinánd-szobor mellett további két, kisebb méretű emlékmű is szerepel, amely egy ortodox és egy görög katolikus egyházi méltóságnak állít emléket. Ezzel szemben az Ilie Bolojan polgármester és Adriana Lipoveanu főépítész által aláírt önkormányzati válasz most csupán egyetlen alkotást említ.
„A finanszírozó által jóváhagyott projekt nem engedélyezi egynél több köztéri műemlék elhelyezését. Megjegyezzük, hogy a projektet csak akkor lehetne módosítani úgy, hogy ne vesszen el vissza nem térítendő támogatás, ha ebbe beleegyezne a finanszírozó, ez viszont az engedélyeztetési szakasz újrakezdését feltételezné” – olvasható a városvezetés ellentmondásos érvelése.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.