A NapocaNews ismét lecsap a Haza ellenségeire.
Aggasztó jelenségekre hívja fel a figyelmet az utóbbi napokban a NapocaNews című kolozsvári román ultrapatrióta portál. Miután leleplezte, hogy a kolozsvári magyar éttermekben Nagy-Magyarország alakú sülteket szolgálnak fel a gyanútlan vendégeknek, a portál keddi cikkében arra figyelmeztet, hogy
A szerző fotóval is bizonyítja, hogy az Eroilor (Deák Ferenc) utca Főtér felőli végén álló Memorandista Emlékmű talapzatán egy olyan koszorú látható, amelyen vidáman lobog a piros-fehér-zöld szalag. Ez pedig a szerző szerint egyértelműen annak a jelképes kinyilvánítása, hogy „Kolozsvár központját a magyarok uralják”.
Meg kell állapítanunk, hogy a cikk szerzője túlságosan lazán veszi
megmentését. A vészharangokat ugyanis nem most, hanem egy hónappal korábban kellett volna megkondítani, amikor a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport elhelyezte a koszorút, amelyen a magyar mellett egy piros-sárga-kék szalag is lengedez, és amely azóta is ott látható a talapzaton.
A hanyag nemzetvédés ugyanis semmit nem ér, a gaz ellenségre azonnal le kell csapni, különben egy szép nap arra ébred Cluj-Napoca, hogy a revizionista-fasiszta sztyeppelakó hun hordák kitűzik a székely zászlót Avram Iancu szobrára. S akkor aztán vájgyékápulnosztru!
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.