// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Adóamnesztiát kapnak a kiskeresetűek

// HIRDETÉS

A 2015 júniusa előtt szerzett jövedelmek alapján behajtható jövedelmekről van szó. De csak a legkisebbekről.

Minden olyan adóköteles fél számára biztosítja a kormány az adóamnesztiát, akinek „rendkívül kis jövedelem" után kellene társadalombiztosítási hozzájárulást fizetnie – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Florin Jianu, a kis- és közepes vállalkozásokért felelős volt tárca nélküli miniszter a kormány által szerdán elfogadott törvénytervezettel kapcsolatban. A dokumentumot legkésőbb péntekig a parlamentnek is elküldik, amely sürgősségi eljárással fogja tárgyalni a dokumentumot. Az intézkedés becslések szerint négymillió személyt érint.

Korábban Victor Ponta kormányfő még arról beszélt, hogy az intézkedés csak azokra vonatkozik majd, akik az adóhátralék eltörlése érdekében pert indítottak az országos adóhatóság (ANAF) ellen. „Az adóamnesztia azokra a befizetendő illetékekre lesz érvényes, amiket a 2015 júniusa előtt szerzett jövedelem alapján akartak behajtani. Az ezzel kapcsolatos megbeszélésekből úgy értettem, hogy az eljárás mindenkit érint, másképp nem is lehetne végrehajtani" – fogalmazott Jianu.

A kormány által szerdán első olvasatban tárgyalt tervezet szerint azon szabadfoglalkozású vagy egyéni vállalkozói engedéllyel rendelkező (PFA), illetve más, munkaszerződéses viszonyban nem álló személyek számára biztosítanak adóamnesztiát, akiknek a megadózandó havi bevétele 2012. január elseje óta kevesebb volt, mint a 2012 és 2014 között biztosított bruttó minimálbér.

Az intézkedés azokat is érinti, akik szellemi termék után járó jogdíjban részesültek, és ez után kellene általános forgalmi adót (áfa/TVA) befizetniük. Ugyanakkor azok számára is eltörlik a hozzájárulást, akik kiszállás idejére kaptak juttatásokat. A tervezet indoklása szerint az adóamnesztia azért szükséges, mert ellenkező esetben az érintett adófizetők csődbe mennének a tőlük követelt tetemes hátralékok miatt.
További részletek az alábbi linken.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro