// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Hatalmasat bukott a váradi polgármester egyesülési terve

// HIRDETÉS

Váradon nemhogy az eredményességhez szükséges harminc százalékos részvételi arány nem volt meg, de még húsz százaléknyian sem mentek el voksolni. A magyarok gyaníthatóan bojkottálták a népszavazást.

Eredménytelenül végződött a Nagyvárad és a közeli Váradszentmárton egyesüléséről szóló vasárnapi népszavazás, miután Nagyváradon még a 20 százalékot sem érte el a részvételi arány, a voksolás eredményességéhez pedig 30 százalékos részvétel lett volna szükséges.

Pedig az egyesülést szorgalmazó Ilie Bolojan váradi polgármester semmit sem akart a véletlenre bízni, így a szavazókörök reggel héttől este tizenegy óráig tartottak nyitva. Azonban ez is

csak arra volt elegendő, hogy a szavazásra jogosultak 19,69 százaléka járuljon az urnák elé.

Bolojan számára minimális öröm az ürömben, hogy a résztvevők elsöprő többsége az egyesülésre szavazott: 96,52 százalék voksolt igennel az egyesülés óhajtását firtató kérdésre, és csupán 3,48 százalék szavazott nemmel.

Szentmártonban már lelkesebbek voltak a polgárok. Ott 47,9 százalékos volt a részvétel, viszont nagyobb volt az egyesülést ellenzők tábora is: az igenek 54,5 százalékkal győztek, míg 45,5 százalék szavazott nemmel.

Bolojan többek között a város fejlődését, a gazdasági potenciál növekedését helyezte a kampány középpontjába, mivel Váradszentmártonhoz tartozik a két európai hírű fürdőhely, Félixfürdő és Püspökfürdő. A szentmártoniaknak városi infrastruktúrát, kisebb adókat, valamint a nyugdíjasok számára ingyenes tömegközlekedést ígért.

Az egyesülési terv azonban nem mindenkinek tetszett. A szociáldemokraták például – különösebb érvek nélkül – elutasították a liberális polgármester tervét.

A kulcsszerep azonban a magyaroké lehetett.

Nagyvárad mintegy ötvenezer fős magyar közössége ugyanis már eleve gyanakodva tekintett a tervre, lévén hogy annak megvalósulása nyomán a valamivel több mint 24 százalékos számaránya 23 százalék alá csökkent volna Nagyváradon. Ez azért fontos, mert bizonyos anyanyelvhasználati és egyéb kulturális jogokat a húsz százalékos számarányhoz köt a hatályos jogszabály.

A szavazást megelőző időszakban az önkormányzatot irányító koalícióban is résztvevő RMDSZ ugyan nem kampányolt sem pró, sem kontra, de a közgyűlésben nem szavazta meg az egyesülési szándékot. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) viszont nyíltan távol maradásra buzdította a magyarokat.

A közösségi oldalakon alulról jövő kezdeményezésként is számos bojkottfelhívás fogalmazódott meg. Ennek nyomán

még a választás napján is otthon maradásra buzdították egymást a különböző váradi csoportok tagjai.

Az ok: egyrészt a magyarság számarányának csökkenésétől való félelem, másrészt Bolojan „megbüntetése”, amiért a magyar közösség akaratát és a város történelmét semmibe véve mereven elzárkózik a városalapító király, Szent László szobrának felállításától a város főterén.

Bolojan – aki a siralmas részvételi arányt látva még vasárnap este, urnazárás előtt néhány órával is videoüzenetben próbálta szavazásra bírni a város polgárait – az önkormányzat honlapján hivatalos üzenetben vette tudomásul az eredményt, illetve az eredménytelenséget. Hozzáállását mindazonáltal jól mutatja, hogy csupán azoknak köszönte meg a részvételt, akik igennel szavaztak.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro